Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Utólag is lehet igazolni a külföldi rendszámhasználatot

Kisebb bírság megfizetése mellett utólag is igazolhatják az autósok külföldi rendszámú járművük magyarországi használatának jogszerűségét, a tervezett módosítás szerint 30 ezer forintos bírság megfizetése mellett 8 napon belül pótolható lesz a jogosultság igazolása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A szaktárca tudatta: a kapcsolódó kormányrendelet közeljövőben hatályba lépő módosítása a felmerült kifogásokat másfél hónapon belül a követelmények jelentős enyhítése nélkül, visszatartó erejüket megőrizve rendezi.

Az Európai Bíróság november eleji végzésében hiányolta a jogszerű használatot igazoló iratok utólagos bemutatásának lehetőségét. A testület ezzel összefüggésben vitatta a kiszabott bírság mértékének indokoltságát is.

A közlemény kiemeli: a szabályozás kiegészítésével a járművezető a jogosultság helyszíni ellenőrzésen elmulasztott igazolását az eljáró hatóságnál nyolc napon belül pótolhatja, és az egyébként legalább 200 ezer forintos bírság helyett a kisebb súlyú szabálysértésért sokkal kevesebbet, 30 ezer forintot kell megfizetnie.

Az új előírás a közeljövőben várható kihirdetést követő napon lép hatályba, és kizárólag az ezután induló eljárásokban alkalmazható. A külföldi rendszámok korábbi években jellemzően adóelkerülési célokból elterjedt használatát szigorú keretek közé szorító rendelkezések minden egyéb tekintetben változatlanul érvényben maradnak - közölte az NFM.

Egy kapcsolódó módosítás februártól a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt is kijelöli a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések elbírálására. A felhatalmazás alapján a közigazgatási hatósági eljárások hatékonyabb kezelése, az egyenletesebb munkaterhelés érdekében egy új első fokú közigazgatási hatósági szervezeti elemet hoznak létre a keleti országrészben, Vásárosnamény székhellyel.

A Dunántúlon elkövetett szabálysértésekben továbbra is a szombathelyi központú Vas megyei szerv jár majd el.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×