Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.27
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Magyarország jól helyezkedett

Az Országgyűlés Európai Ügyekkel foglalkozó bizottsága elégedett volt Magyarország pozíciójával a következő uniós költségvetésben - jelentette be Győri Enikő a Külügyminisztérium államtitkára.

Az Európai Parlament múlt héten döntött a következő, 2014 és 2020 közötti pénzügyi ciklusra vonatkozó büdzsé elfogadásáról. A tagállamok állam- és kormányfői februárban 40 órán át vitáztak a jelenlegi időszakhoz képest csökkentett keretről, most pedig az EP-nek is el kellett fogadnia a költségvetést.
Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára szerint ezen a szavazáson még javultak is Magyarország pozíciói a korábbiakhoz képest, igaz csupán a források felhasználhatóságát tekintve.

Az Európai Ügyekért felelős parlamenti bizottság ülése után az államtitkár emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság 2011 júniusában nyilvánosságra hozott javaslata a jelenlegi ciklus forrásaihoz képest 30 százalékos veszteséget jelentett volna Magyarország számára, ám a tárcák valamint a kabinet és az országgyűlés együttműködésével sikerült javítani Magyarország pozícióját, így az eredeti javaslathoz képest hazánk minden számítás szerint az első három között van a tagállamok elnyerhető támogatásait és befizetési kötelezettségeit tekintve.

Győri Enikő kitért arra is, hogy az egy főre jutó uniós pénzek tekintetében Magyarország a második helyet érte el a tárgyalások során, így a jelenlegi 660 ezerről a következő hét évben fejenként 712 ezer forintra emelkedik ez az összeg.

Emellett megmaradnak a hazánk számára igen fontos kohéziós források és agrártámogatások is. Mindezt az Európai Ügyek bizottsága is sikerként értékelte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×