Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Devizahitel: teljesíthető-e Rogán kérése?

Szinte teljesíthetetlen ultimátumot adott a bankoknak a Fidesz frakcióvezetője - mondta Palkó István, a portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak azután, hogy Rogán Antal bejelentette: a bankoknak november elsejéig kell módosítaniuk a devizahitel-szerződéseket, különben - akár az ő kárukra - fognak törvényjavaslatot megfogalmazni és elfogadni.

Rogán Antal gyakorlatilag a devizahitelek kijavítására szólította fel a bankokat, ez azonban az elemző szerint jelenleg alig értelmezhető. Szakmai érvek ugyan szólnak amellett, hogy lehet javítani a szerződéseken például azzal, hogy az árfolyamrés alkalmazását betiltják a bankok számára, vagy referencia-kamatozásúvá teszik a meglévő devizahiteleket, de nem tudni, hogy a Fidesz frakcióvezetője erre gondolt-e.

"Mindenesetre kétlem, hogy másfél-két hónap alatt mindezt a bankok több százezer szerződés esetében meg tudnák tenni " - jegyezte meg Palkó István.

Azt is kifejtette, hogy mivel Rogán követelménye szinte teljesíthetetlennek tűnik, nagy valószínűséggel november-december folyamán a kormány akarata fog érvényesülni a devizahitelesek ügyében. Tehát olyan javaslatot fogad majd el a parlament, amely politikai szempontoknak is megfelel, és teljesíti a fél évvel a választások előtt álló kormánypártok kívánalmait.

A Fidesz-frakcióvezető szavaiból az elemző arra következtetett, hogy a szerződések kijavítása a lakáscélú és a szabad felhasználású jelzáloghitelesekre vonatkozna. Ez az a kör, amelynek a végtörlesztéssel és az árfolyamgáttal adott segítséget a kormány, tehát beleillik az eddigi adósmentő programokba.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×