Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Nem szorította ki a borravalót a felszolgálási díj

A felszolgálási díj nem tudta kiszorítani a borravalót a vendéglátásban az elmúlt években, alkalmazása tekintetében még mindig megosztottak a vendéglátóhelyek, és noha pontosan nem tudni, hány helyen vezették be ezt a költségelemet, a szakmai érdekképviseletek szerint kedvezőek a tapasztalatok ott, ahol alkalmazzák.

A felszolgálási díj 2005. októberi bevezetésének fő célja a feketegazdaság visszaszorítása volt, alkalmazása a vendéglátóhelyek számára nem kötelező. A díj alkalmazását a vendéglátóhelynek fel kell tüntetnie az árlapján, mértéke pedig a vendég által elfogyasztott étel és ital fogyasztói árának legfeljebb 15 százaléka lehet. A díjat a vendég számára kiadott nyugtán vagy számlán elkülönítve kell feltüntetni, ez tartalmazza az áfát is.

Az alkalmazott mértékről és a felosztásról a vendéglátóhely üzemeltetőjének írásbeli megállapodást kell kötnie a vendéglátásban közvetlenül közreműködő dolgozókkal vagy a helyi érdekképviselettel. A felszolgálónak a felszolgálási díj után nincs járulékfizetési kötelezettsége, bár a szervizdíj járulékalapot képez. A munkaadónak csak nyugdíjbiztosítási járulékfizetési kötelezettsége van a felszolgálási díj után.

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete tiszteletbeli elnöke szerint a felszolgálási díj nem tudta kiváltani a borravalót, mint ahogy azt annak idején a törvényalkotók el kívánták érni.

Háber Tamás az MTI-nek kifejtette: a vendéglátósok gondnak tartják, hogy a felszolgálási díj feltüntetése a nyugtán esetleg megtévesztő a vendég számára, mert azt látja, hogy plusz egy költségtétel jelent meg a számlán. Bár az étlapon ennek felszámítását szerepeltetni kell, azonban ezt a vendég vagy észreveszi, vagy nem - jegyezte meg. Jobb lenne a nyugat-európai gyakorlatot követni, ahol a számla végösszege mellett magyarázataként szerepeltetik, hogy tartalmaz felszolgálási díjat is - vélte.

A magyar gyakorlatban a felszolgálási díj és a szervizdíj fogalma sok helyen keveredik - mutatott rá Háber Tamás. A nyugati országokban, ahol nagy múltja van a szervizdíj megjelenítésének, csak ott alkalmazzák, ahol ezért többlet szolgáltatást is nyújtanak, például márkás étkészlettel terítenek.

Háber Tamás kiemelte: a gyakorlatban az látszik, hogy ahol bevezették a felszolgálási díjat, ott sokkal jobban tudják honorálni a forgalommal arányos teljesítményt a dolgozók bérezésben, mivel a bérben a felszolgálási díjhoz kapcsolódó tétel sokkal olcsóbb, mint a többi bérelemnél, hiszen csak nyugdíjjárulékot és áfát kell utána fizetni.

Kifejtette: a tulajdonosok legtöbben az adott árrendszerüket csökkentették a bevezetett felszolgálási díjjal, hogy alacsonyabb járulék mellett forgalomarányos bérezést tudjanak adni, így kisebb költséggel nagyobb dolgozói érdekeltséget lehetett elérni. A felszolgálási díjat a belső üzleti szabályzat alapján osztják el, egyedül a tulajdonos nem részesedhet belőle.

Rámutatott: a gyakorlat szerint a felszolgálási díj mellett mindenhol megmaradt a borravaló is valamilyen mértékben. Többnyire a fizetendő összeget kerekítik, és nem százalékos arányban gondolkodnak a vendégek. A borravalót viszont már nem feltétlenül osztják szét a dolgozók között, általában a pincér kiegészítő jövedelme.
Szakemberek úgy látják, hogy ahol nem vezették be a felszolgálási díjat, ott többnyire azért nem tették, mert azt látták, hogy a forgalom csökkenésével mérséklődött a borravaló is, és ezt féltették a felszolgálási díj miatt.

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) ügyvezető elnöke úgy látja, hogy azért nincs általános, egyhangú tapasztalat, mivel nem rendelkeznek pontos adatokkal. Nem tudni ugyanis, hány vendéglátóhelyen vezették be a felszolgálási díjat, a vállalkozások diszkréten kezelik a témát.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-nek a felszolgálási díjakkal kapcsolatos érdeklődésre azt közölte, hogy a bevallásokban nincsenek elkülönítve ezek az adatok, ezért nem tudnak róla információt adni.

Várnai Zsuzsa, a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet ügyvezető alelnöke rendkívül kedvezőnek tartja a felszolgálói díj bevezetését, mert ez véleménye szerint átlátható rendszer a dolgozók számára is. Emlékeztetett: a munkavállalókkal meg kell állapodni a szétosztás rendjében, így pontosan lehet tudni, hogy ki mire számíthat. És mivel ez után társadalombiztosítási járulékot kell fizetni, így a nyugdíj alapja is lesz.

A szakszervezeti vezető szerint "évszázados" problémát lehet kiigazítani ezzel a rendszerrel, mert a jellemzően a felszolgálók fizetése a legalacsonyabbak között volt, így a nyugdíj is alacsony lett. A felszolgálási díjjal legalább egy kissé emelni lehet a nyugdíjat.

Megjegyezte: a bankkártyával való fizetés elterjedésével a vendégek külön borravalót már nemigen adnak, így a felszolgálók pici jövedelme még kisebb, amennyiben a vendéglátóhelyen nem vezetik be a felszolgálási díjat.

Egy újpesti cukrászdában az MTI-nek elmondták: azért nem vezették be a felszolgálási díjat, mert a helyben elfogyasztott süteményért többet kell fizetni, mint ha becsomagolva hazaviszik, ez az eltérő áfakulcs miatt van. A felszolgálási díj bevezetése esetén még ennyien sem ülnének le fogyasztani - vélekedett a tulajdonos.

A Szamos cukrászdákban viszont bevezették a felszolgálási díjat. Kelényi Ádám, a cég gazdasági vezetője elmondta, hogy a dolgozók jövedelmét kívánták növelni a kedvezőbb közteher révén. A vásárlók esetenként összetévesztik a borravalóval, és azért nem veszik jó néven, mert míg a borravaló adása az ő döntésük, a felszolgálási díj a megfizetendő számla része.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×