eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Hogyan alakul a jövő héten az üzemanyagok ára?

Bár az elmúlt napokban a benzin és a gázolaj dollárban mért átlagára is érezhető - egy-két százalékos - csökkenést mutatott, a forint árfolyamának dollárral szembeni gyengülése ezt a hatást nagyrészt kioltotta, így az üzemanyagok ára a héten nagy valószínűséggel megint nem változik majd a hazai kutakon.

A stratégiai olajkészletek felszabadítására vonatkozó spekulációk, valamint az elmúlt napokban érezhetően elbizonytalanodó nemzetközi befektetői hangulat hatására az olaj árfolyama nyomás alatt áll, a Brent a korábbi hónapra jellemző kereskedési sávból lefelé mozdult ki.

A mögöttünk álló egy hét során mindezek következtében dollárban mérve csökkent az üzemanyagok átlagára, a benzin esetében 1,5, a gázolajnál pedig 1,7 százalékkal.

A csökkenő kockázati étvágy következtében a forint árfolyama gyengült a dollárral szemben, az elmúlt napokban 226 forint körüli átlagos érték alakult ki, szemben az egy héttel korábbi 224 forint körüli átlagárral. Mindez az üzemanyagárak csökkenésének hatását ellensúlyozta, forintban mérve így a benzin átlagára csupán 0,4, a gázolajé pedig 0,6 százalékkal lett alacsonyabb.

Ha pusztán az említett árváltozásokat nézzük, az előttünk álló hét során az üzemanyagárak kismértékű csökkenése lenne indokolt, azonban fontos megjegyezni, hogy a múlt héten a Mol ennél jelentősebb elmozdulást (emelkedést) sem érvényesített az árakban. Így nagy az esélye, hogy a hazai kutakon. a héten sem változnak majd az üzemanyagárak - vélik a Portfolio.hu elemzői.

Az általuk követett üzemanyagár-jegyzések változása alapján a Mol árdöntései nagy valószínűség mellett megjósolhatók, bár azt teljes pontossággal nem lehet előre jelezni. Ez annak tudható be, hogy a Mol (egy GVH vizsgálat alapján) a mediterrán (dél-olasz) térségben érvényesülő jegyzési árakat veszi alapul az árdöntései során, míg a gazdasági portál által elérhető jegyzésárak észak-nyugat-európaiak.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×