Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Két ok, ami miatt egyre csökken a magyar szállodák bevétele

Jelentősen csökkent a szállodák árbevétele ebben az évben a tavalyi évhez képest - mondta el a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Erdei János szerint ennek oka egyrészt a forint árfolyama, másrészt az erős árverseny volt.

Nem adnak okot a bizakodásra az első hat hónap számai - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn kiadott jelentését a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Az idén az első félévben csökkent a szálláshelyek árbevétele, nőtt viszont 1 százalékkal a vendégek és a vendégéjszakák száma.

Erdei János az InfoRádiónak azt mondta, hogy az eredményeket befolyásolta, hogy idén erősebb volt a forint árfolyama a tavalyihoz képest, valamint az is, hogy kíméletlen az árverseny a piacon, és ez lefelé hajtja az árakat.

A szervezet elnöke bízik benne, hogy a július fordulatot hoz, és kedvezőbbek lesznek az eredmények. Jobb az idő is, mint májusban és júniusban volt, valamint több nagy rendezvényt tartanak Magyarországon, ami sok külföldit vonzhat ide - emelte ki Erdei János, aki reméli, a Formula-1, az úszó Eb és Sziget fesztivál miatt érkező turistáknak hála az első félévi elmaradást korrigálni tudják.

Az árversenyről azt mondta, hogy sok szálloda az önköltségi árra csökkentett, ennél jobban nem lehet és nem is érdemes a szobákat kínálni. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy nem növekedett olyan arányban a vendégéjszakák száma, ahogy azt várták - hangsúlyozta Erdei János.

A legfőbb gond, hogy túl alacsonyak az árak, de a keresletet növelni kell - vélekedett a Magyar Szállodaszövetség elnöke.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Gyarmati István nagyon fontos véleménycikket tett közzé, ahol egy új, általa csak eurázsiainak nevezett biztonsági rendszer létrehozása mellett érvel. A cikkben olyat mond, amit a 2022-es Ukrajna elleni nyílt orosz agresszió óta csak nagyon kevesen mertek kimondani, hogy olyan biztonsági rendszert kellene létrehozni az eurázsiai kontinensen, amelyik Oroszország biztonsági érdekeit is figyelembe veszi. Ahogy az amerikaiak mondanák, nem is tudnék ezzel a megállapítással jobban egyetérteni, hiszen ha abból az evidenciából indulunk ki, hogy Oroszország, akárhogy is alakul a háború, Európa szomszédja marad, abból az következik, hogy ha stabil nemzetközi biztonsági rendszert akarunk, akkor abból Oroszországot egyszerűen lehetetlen kihagyni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×