Infostart.hu
eur:
365.03
usd:
325.71
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Bogsch Erik: A gyógyszeripar növekedése fontos a gazdaság beindításához

Hosszú idő után tudta újra növelni az árbevételét Magyarországon a Richter. Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója elmondta: örvendetesnek tartja, hogy a kormány által meghirdetett Új Széchenyi-terv a gyógyszeripart kiemelten kívánja kezelni.

A piaci várakozásokat meghaladó második negyedévet zárt a Richter Gedeon Nyrt. A gyógyszeripari cég adózott eredménye 38,2 milliárd forint volt, csaknem 40 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A Richter vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: a jó első félév a forint gyengülésének köszönhető és annak, hogy az új termékek forgalomba hozatala sikeres volt. Ami az év hátralevő részét illeti, Bogsch Erik hangsúlyozta: nulla és öt százalék közötti növekedést várnak.

A vezérigazgató kiemelte: a korábbi 250 alatti forintárfolyam komoly gondokat okozott a magyar gazdaságnak, de a jelenlegi 280 forint körüli árfolyam már reálisnak nevezhető.

Bogsch Erik bízik abban, hogy az új kormány a meglévő törvényeket betartatja, az etikátlan viselkedésnek gátat szab és szükség esetén új intézkedéseket hoz, hogy a piac tisztuljon.

Örvendetesnek tartja, hogy a kormány által meghirdetett Új Széchenyi-terv a gyógyszeripart kiemelten kezeli, mert mint mondta, a gyógyszeripar növekedése nagyon fontos a gazdaság beindításához.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×