Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Csütörtökig újra sztrájkolnak a British Airways légi utaskísérői

Ismét a budapesti járatok felét érinti a British Airways légi utaskísérőinek újabb ötnapos, csütörtökig tartó sztrájkja.

A brit légitársaság magyarországi szóvivője elmondta: a Budapest-London közötti napi négy járat közül kettő száll majd fel. Náray Vilmos hangsúlyozta: a tervek szerint a tengeren túli járatok 60 százaléka, míg az európai járatok fele közlekedik majd.

Hozzátette: igény esetén egy másik légitársaság gépére átváltják a jegyet, vagy akár vissza is térítik annak árát. Emlékeztetett arra, hogy a brit légitársaság 13 ezer légi utaskísérőjének többségét tömörítő szakszervezet azután döntött az újabb munkabeszüntetésről, hogy a legutóbbi egyeztetésen sem tudott megállapodni a vitás kérdésekben a vállalatvezetéssel.

Hozzátette: a szakszervezet egyebek mellett a tavaly bevezetett, két évre szóló bérbefagyasztás ellen tiltakozik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×