Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Kiegyensúlyozottak a Richter első negyedéves eredményei

A Richter az első negyedévben 63 és fél milliárd forintos bevételt ért el, ami 3,4 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: az adózott eredmény csökkenése a forint árfolyamának jelentősen erősödésével magyarázható. Bogsch Erik az év egészében stagnáló árbevételre számít, a bizonytalan világgazdasági helyzet miatt.

Stabil teljesítményt ért el a Richter az első negyedévben a 63 és fél milliárdos árbevételével - közölte Bogsch Erik.  A Richter vezérigazgatója szerint figyelemre méltó, hogy a Független Államok közösségében, de különösen Oroszországban és Ukrajnában a tavalyi alacsony bázishoz képest jelentős volt az árbevételnövekedés.

Ha nem lesz komolyabb változás, akkor idén kisebb árbevétel-növekedéssel számolunk - jelentette ki a cégvezető. Hozzátette: Míg tavaly az Egyesült Államokban kiugróan jó évet zárt a cég, ebben az évben ott 25 százalékos csökkenésre számítanak. Magyarországon stagnálást várnak 2010-ben, de minimális növekedés elképzelhető.

A Richter adózott eredménye 46 százalékos csökkenést mutat. Bogsch Erik azt mondta: az üzemi eredményük kiegyensúlyozott, de idén hiányzik a tavalyi egyszeri bevételük, és ez, illetve a forint árfolyamváltozása okozza visszaesést.

Változatlanul úgy gondolja a vezérigazgató, hogy a forint reális euró-árfolyama 280 körül mozog. Meggyőződése, hogy hazánk nincs túl a válságon, és azzal is számolnak, hogy minden országban lesznek megszorítások, ami kihat a gyógyszeriparra.

Szerencsére ez az iparág nem annyira konjunktúra függő, mint más területek, de az élesedő versenyben a Richternek is mindent meg kell tennie, hogy a hatékonyságát. növeljék - szögezte le a vezérigazgató.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×