eur:
388.71
usd:
361.65
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

El nem törlik, de elintézik az evát

Júliustól jól járnak az evások, hiszen minden száz forint után majdnem néggyel több marad a zsebükben az áfaemelés miatt. Jövőre azonban az evakulcs emelésével nemcsak ez az előny tűnik el, de a mostani alaphelyzetnél is rosszabbul járnak.

Ha azt vizsgáljuk, hogyan jár egy evázó az idei és 2010-es adóváltozásokkal, és csak az áfa- és az evakulcs növekedését nézzük, már akkor is árnyalt kép rajzolódik ki. Idén július 1-jétől az áfa normál kulcsa 20-ról 25 százalékra módosul, az eva mértéke pedig 2010. január 1-jétől lesz 30 százalék a mai 25 helyett.

Ha a mostani helyzetet viszonyítjuk az idei második féléves állapothoz, akkor azt láthatjuk, hogy az év hátralevő részében csupán az adóváltozások miatt 4,2 százalékkal jobban jár az evázó. Ha azonban a 2009. második féléves szabályokat vesszük alapul, és ahhoz mérjük a 2010 elejétől életbe lépő rendelkezéseket, akkor meg azt látjuk, hogy 6,6 százalékkal marad kevesebb az evásnál.

Amennyiben azonban a mai állapothoz képest mérjük a 2010-est, akkor a két részlépés eredőjeként azt állapíthatjuk meg, hogy az áfa és az eva kulcsának mozgása 2,8 százalékkal rontja az evások helyzetét.

Más is van a talonban

Mérleget itt azonban nem lehet vonni, mivel az evásokat hat további adóváltozás is érinti. A ma még élő szabály szerint az evás vállalkozónak havonta a minimálbér duplája, 143 ezer forint után kell különféle járulékokat és hozzájárulást fizetni (munkáltatói tb-járulék, egyéni nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék, vállalkozó járulék, tételes eho) - illetve megteheti, hogy csupán a tényleges jövedelme, de legalább a minimálbér után fizet, amennyiben ezt az APEH-nek bejelenti.

Praktikusan azonban a minimálbér kétszerese után fizetnek az evások, hiszen tartanak attól, hogy rájuk száll az adóhatóság. A minimálbér duplája utáni járulékfizetés havonta 71305 forintos terhet jelent.Jövőre a Parlament előtt lévő adócsomag értelmében egyrészt változnak a járulékmértékek, másrészt megszűnik a tételes eho, harmadrészt pedig eltűnik a vállalkozói járulék. Ha az evások továbbra is a - változatlan - minimálbér kétszerese után fizetnék az új szabályok szerinti közterheket, akkor havonta 62920 forintot kellene az államkasszába utalniuk, vagyis a mainál havonta 8385 forinttal kevesebb járulékot kellene leróniuk. (A 29 százalékos munkáltatói tb-járulékból 27 lesz, ám az egyéni egészségbiztosítási járulék 6-ról 7,5 százalékra nő, a havi 1950 forintot eho és a 4 százalékos vállalkozói járulék megszűnik.)

Keresetnek tekintik az evás bevételt

A járulékon tehát spórolhatnának az evások is, de a negyedik változás értelmében jövőre a főszabály már nem a minimálbér kétszerese utáni járulékfizetésről szól, hanem arról, hogy "a tevékenység piaci értéke" után kell megfizetni a közterheket. A törvényjavaslat úgy határozza meg a tevékenység piaci értékét, mint "a tevékenységre jellemző, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás, de legalább az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által az adóévet megelőző évi felmérések alapján közzétett, az egyes FEOR számok szerint kimutatott kereset havi összege".

A kereset havi összege azt mutatja, hogy adott tevékenységi körben munkaviszonyban dolgozók átlagosan mekkora bruttó bérrel rendelkeztek adott évben.

Vagyis ez alapján más-más összeg után fizet majd járulékokat a fordítással foglalkozó evás, a tolmácsolással foglalkozó evás, és így tovább.

Így tehát lesz olyan evás, akinek a járulékalapja és így a járulékösszeg elmarad a mostanitól, és lesznek olyanok - bár utóbbiak valószínűleg nagyobb számban - akiknek a járulékalapja meghaladja majd a minimálbér kétszeresét.

Büntiből 50 százalékos eva

Az evásoknak figyelniük kell arra is, hogy evázni most addig lehet, amíg az áfát tartalmazó bevételösszeg 25 millió forintot el nem éri. Ez júliustól 26 millió forintra emelkedik, és ez lesz érvényes januártól is. Ha ezt a határt átlépi az evás bevétele, akkor evaalanyisága megszűnik.Jövőre bejön egy új, a hatodik szabály: az evából ugyanúgy kikerül, mint most az evahatár átlépése miatt, ám a törvény egyértelművé teszi, hogy azon bevétel után, amellyel átlépi a 26 milliós határt, az után már 50 százalékos evát kell fizetni. Ide kapcsolódik, hogy az evaalanyisága nem a határt megelőző nappal szűnik meg, hanem a határátlépés után egy nappal, ezért teheti meg a jogalkotó azt, hogy a 26 millión átnyúló bevételt gyorsan 50 százalékos evával terhelje.

100 ezren vannak

Ma 100 ezer körül van az evások száma. Pár ezerrel, pár tízezerrel nőhet az alkalmazottak száma, ha azok az evások munkaviszonyra térnének át, akik az adóváltozások után jobban járnának, ha munkabért kapnának. És elképzelhető, hogy lesz pár ezer, pár tízezer olyan evás is, aki elhagyja az evát, de nem alkalmazottnak megy, hanem más formában folytatja vállalkozási tevékenységét.

Az evások nagy része rosszabbul jár az adóváltozásokkal, hiszen feltételezhető, hogy aki evázik, azoknak a többsége többet számláz havonta 200 ezer forint plusz áfánál. Igaz, az evások kisebb részét kedvezően érinti az adócsomag, bár nyomban át is igazolnak munkaviszonyra, mert akkor több pénzt vihetnek haza.

Az idei év közi, valamint a 2010-es adócsomag jelentősége az eva szempontjából nem önmagában az evásokat közvetlenül érintő változásokból fakad. Az adócsomag ugyanis a munkaviszonyból származó jövedelmeknél az adó- és járulékterhet enyhíti, így pedig a maihoz képest az alkalmazottaknál több marad nettóban.

Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy az evás jövedelem relatív előnye a munkabérrel szemben két irányból is apad, sőt, egy szűkebb jövedelemsávban akár el is tűnhet.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×