Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyre nő a munkanélküliség

Február-áprilisban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 3,767 millió volt, a munkanélkülieké 412 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 9,9 százalék, szemben az első három havi 9,7 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A munkanélküliségi ráta utoljára 1996 második és harmadik negyedévében volt ilyen magas.

A közlemény szerint a munkanélküliek 412 ezer fős létszáma az egy évvel korábbihoz képest 88 ezer fővel emelkedett. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 2,2 százalékponttal nőtt.

Az idén február-áprilisban a 15-64 éves népesség 61,2 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 63,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.

Február-áprilisban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,736 millió volt, 84,5 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55,1 százalék, az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,1 százalékponttal csökkent.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×