Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Jeremie - Marakodás a pénzcsap körül

Csúszik az Új Magyarország Kockázati Tőke Program eredményhirdetése. A Figyelő úgy tudja, ennek oka, hogy a pályázó kockázatitőkealap-kezelő társaságok közül sokakat kizártak, így az igazi "nagyágyúk" lemaradtak a lehetőségről, amikor pedig ez kitudódott, jöttek a konfliktusok.

Május 12-ről június 11-re csúszott az Új Magyarország Kockázati Tőke Program eredményhirdetése, amelyre 18 alapkezelő 23 pályázatot adott be az április 6-i határidőig - írja a Portfolio.hu a Figyelő információi alapján. A Jeremie-program keretében megpályázható kockázati tőkeforrások két alapon keresztül érhetők el a pályázók számára: a kevésbé fejlett régiókra fókuszáló Közös Alap 30,5 milliárd forintjáért tizennyolcan (a Figyelő értesülései szerint tizenheten), a közép-magyarországi befektetéseket megcélzó Coinvestment Alap 4,2 milliárdjáért pedig öten jelentkeztek.

Hivatalos értesítést ugyan senki sem kapott a kizárásról a programot koordináló Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.-től, a Figyelő azonban úgy tudja, a pályázókból hatan maradtak a befutók listáján. A lap információi szerint máris kialakult a magukat vesztesnek érzők tábora - ők pozíciójuk javításáért lobbiznak. Állítólag ebből a körből kerültek ki azok a befolyásos piaci szereplők, akik elérték, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint az MV Zrt. gazdája, vizsgálja felül a pályázat kiírási feltételeit, illetve annak értékelési rendszerét. Előbbit a Bankárképző, utóbbit az Ernst & Young végzi.

Alaposabban megvizsgálják a pályázók tulajdonosi hátterét is, mert bizonyos alapkezelők mögött állítólag off-shore vállalkozások, illetve félig-meddig állami cégek is meghúzódnak, amelyek pénzhez juttatása - mondják a halasztásban inkább érdekelt pályázók - nem lenne szerencsés.

A másik, magát nyertesnek érző oldal képviselői ugyanakkor nehezményezik a halasztást, hiszen ők akár már dolgozhatnának is a pénzekkel. Különösen méltánytalannak érzik azt is, hogy egyáltalán felmerült a feltételek utólagos módosítása.

Amíg nincs eredményhirdetés, a működést sem kezdik el az alapok, ez viszont a PSZÁF-engedély szempontjából kritikus pont: hat hónapon belül el kell kezdeniük tevékenységüket az alapoknak. A források összegyűjtése és az ügyvédek bevonása is egyre problémásabbá válhat a csúszással.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×