Infostart.hu
eur:
364.65
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A lakáskamat- és a fűtéstámogatáson is spórol a kormány

Több apró tételből áll össze az a 210 milliárd forint körüli összeg, amellyel korrigálni kell a költségvetést. Az InfoRádió piaci forrásokból úgy értesült, hogy a kormány többek között hozzányúl a lakáskamat-támogatásokhoz, a rokkantnyugdíj-rendszerhez, valamint a gáz- és távhő kompenzációhoz is.

Összesen 210 milliárd forint körüli az az összeg, amellyel muszáj csökkenteni az állami kiadásokat. A pénzügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a rosszabbodó gazdasági körülmények, a romló export, a csökkenő külső-belső kereslet miatt vált szükségessé, hogy módosítsanak a költségvetési számokon és átvizsgálják, hogyan tudnának a kiadásokon csökkenteni.

Veres János elmondta: mindez azért is szükséges, mert a kormányfő által vázolt adóváltoztatások összességében semleges hatásúak a költségvetésre.

A 210 milliárd forint több kisebb tételből áll össze. A legnagyobb tétel a zárolás a minisztériumoknál, illetve a dologi kiadások csökkentése - ez összesen 64 milliárd forintot tesz ki. 33 milliárd forinttal csökkennek az agrártámogatások és az agrártárcától még további 4 milliárdot vesznek el.

A gyógyszer és gyógyító-megelőző támogatások kiadásait 30 milliárd forinttal csökkentik. A pénzügyi tárca számításai szerint 24 milliárd forinttal kevesebb kamatkiadásra lesz szükség 2009-ben. A szén-dioxid-kibocsátás kereskedelemből származó 20 milliárd forintot a korábbi tervekkel ellentétben nem költi a kormány.

Tízmilliárdos megtakarítást remélnek a rokkantnyugdíj-rendszer felülvizsgálatából és szigorításából. 20 milliárd forintnyi spórolást jelent majd az, hogy a gáz- és távhő kompenzáció mértékét feltehetően az energiahordozó árához igazítják.

A lakáshoz jutás állami támogatásait is megkurtítják, így például 4 milliárd forinttal kisebb lesz a költségvetés kiadása a lakáskamat-támogatás csökkentésével, és további 2 milliárd forintot jelent az a várhatóan új feltétel, hogy a szocpolhoz kérnek majd saját erőt, és a lakástakarék-támogatást is egymilliárddal kisebbre tervezik.

A pénzügyi kormányzat spórolási listáján szerepel a közmédia is, úgy tudni, erre 3 milliárd forinttal kevesebb jut majd 2009-ben. Az említett változtatások egy részére már utalt a kormányfő, illetve a pénzügyminiszter korábbi beszédeiben, részletes tájékoztatást későbbre ígértek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×