Infostart.hu
eur:
364.97
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Minimális erősödés a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,44 pontos emelkedéssel, 14.258 ponton nyitott kedden. Az öt nagy cég papírjainak értéke is emelkedett. Délután négy órakor, ingadozás után 2,7 százalékkal volt magasabb az index a hétfői záró értéknél.

A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,44 százalékkal erősödött nyitáskor a BUX, amely egy órakor 2,6 százalékkal emelkedett. Délután négy órakor és hasonló értéken, 2,7 százalékos pluszban állt a tőzsde.

Az öt nagy cég közül csak a MOL kezdett mínuszban, ez azonban hamar megfordult. Egykor az olajcég papírjai már 4,1, a Magyar Telekomé 2,8, az OTP papírjai 1,7, a Richteré 0,7, az Egis részvényeinek ára 3,8 százalékkal értek többet.

Négy órakor egyedül a Richter állt negatívban, 0,7 százalékos csökkenéssel 28.800 forintért adták-vették a papírokat, míg a másik gyógyszerészeti részvény, az EGIS a nap nyertesének mondhatta magát 7,3 százalékos emelkedéssel, amely után 11.050 forintot értek a papírok.

Az OTP is jelentősen, 6,5 százalékkal nőtt délután négy órára, egy részvény ekkor 3.590 forintba került. A MOL 3,3 százalékos pluszban, 12.980 forinton állt. A Magyar Telekom veszített kezdeti lendületéből, zárás előtt fél órával már csak 1,4 százalékos pluszban állt, 658 forinton.

Gyengült a forint

Az eurót 261,00/50 forinton jegyezték kedd reggel kilenc óra után a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 260,20/40 forinttal. A nyitás után 259,50 forintnál is járt a jegyzés, majd az árfolyam beállt a 260,50-261,50 forintos tartományba.

A kereskedők a forint stabilizálódására számítanak a héten 255 és 263 forintos euróárfolyam között. A forint változatlanul a külföldi devizapiaci fejleményeket követi, de hatással lehet árfolyamának alakulására az MNB ás az ÁKK héten esedékes aukcióinak sikere vagy kudarca.

A dollárt 206,70/207,25 forinton jegyezték a hétfő délutáni 203,60/90 forint után.

A forintpiacon az egynapos finanszírozási kamat (o/n) az MNB alapkamatának környékén alakul, 11,40/60 százalék.

New York emelkedéssel nyitott

Emelkedéssel nyitottak a vezető New York-i tőzsdemutatók; a Nasdaq most 1,3 százalékos emelkedésnél jár. A Brent kőolaj jegyzése tőzsdenyitáskor Londonban 2 dollárral, csaknem 63 dollárra emelkedett, az amerikai könnyűolajé 2 dollár 30 centtel, 66 dollár fölé nőtt.

Vegyes mozgás Nyugat-Európában

Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden a kereskedés kezdete után, majd közel egy órával később Frankfurtban már emelkedés volt.

Mintegy 20 perccel a kereskedés elindítása után a londoni FTSE 100 indexe 26 pont csökkenéssel 44,17 ponton állt, a frankfurti DAX30 mutatója 11 ponttal 5016 pontra süllyedt. Közel egy órával a tőzsdenyitás után a FTSE vesztesége 2 pontra mérséklődött, a DAX 19 pont nyereségen volt.

A kereskedés első órájában különösen a bányaipari cégek árfolyama gyengült a nyersanyagárak és a kőolaj árának a csökkenésére. Összességében befolyással van a keddi kereskedésre a megkezdődött amerikai elnökválasztás, továbbá a recesszióval kapcsolatos félelem.

A tőzsdemutatókat erősítette a banki, a távközlési és a gyógyszeripari papírok drágulása.

Röviddel 10 óra előtt az euró 1,2673 dollárra erősödött a hétfő késő esti 1,2632 dollárról. Az euró 259,72 forintról 261,06 forintra drágult.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×