Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
317.51
bux:
153726.57
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A tőzsde is küzd az új adó ellen

A Budapesti Értéktőzsde olyan hosszú távú befektetési számla bevezetését javasolja, amely 3 éves lekötés után mentesülne az árfolyamnyereség-adó megfizetése alól - mondta el az InfoRádióban a tőzsde elnöke.

Szalay-Berzeviczy Attila szerint jó esélyük van arra, hogy a kormány és a parlament is elfogadja a javaslatukat, amelyet így 2007 január elsejétől bevezethetnének.

Hozzátette: a tőkepiac-élénkítő törvénycsomag elfogadásáért cserébe a szakma képviselői korábban elfogadták a 10 százalékos árfolyamnyereség-adót, ebből azonban mostanra 20 százalék lett. ű

Mint mondta, megértik, hogy erre a költségvetés jelenlegi helyzete miatt szükség van, de nem akarják azt sem, hogy a magyar tőkepiac versenyhátrányba kerüljön a régióban.

Épp ezért javaslatukról tárgyaltak már a Pénzügyminisztériummal, és személyesen Gyurcsány Ferenccel is, akik támogatták, hogy a hosszú távú tőkepiaci befektetések mentesüljenek az árfolyamnyereség-adó alól. A konstrukció szerint a számlán elhelyezett összeget a tulajdonosa három évig nem vehetné fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Mi lenne, ha nem annuitásosan törlesztenénk a hiteleinket, hanem például a sokkal érdekesebb svájci gyakorlatokat követnénk? Mi vár az európai bankrendszerre és a tőkepiacra, ha teljesítjük a Draghi-jelentés elvárásait? Mit mondanak az ország pénzügyeiről a Pénzügyminisztérium és az MNB vezetői? És mit árulnak el a pénzügyek jövőjéről a mai fiatalok szokásai? Sok más mellett ezekről is szó lesz szerdán a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján, ahol mindenki ott lesz, aki számít a pénzügyekben, nem érdemes tehát lemaradni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×