Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
321.06
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Németországban csökken a költségvetési hiány

A növekvő adóbevételek eredményeképpen Németországban az esztendő első felében 2,5 százalékra csökkent a költségvetési hiány. Így minden jel arra vall, hogy Berlin már idén eleget tehet az európai stabilitási szerződés követelményeinek.

2002 óta a német költségvetés minden évben túllépte a stabilitási paktumban meghatározott 3 százalékos felső határt, és ezért Brüsszelben büntető intézkedéseket vettek fontolóra.

A német statisztikai hivatal jelentése szerint az állami bevételek 3,2 százalékkal nőttek január óta. Ez részben a munkanélküliség szerény, de állandó csökkenésére vezethető vissza, részben pedig a gazdasági élet lassú fellendülésére.

A termelés növekedésével járó adóbevételek csaknem 5,5 százalékkal emelkedtek, a nemzeti bank nyeresége pedig csaknem egyharmaddal nőtt, ami szintén az államkasszát gazdagította.

Tény, hogy a költségvetési hiány az év első felében már 2,5 százalék alá süllyedt, így Peer Steinbrück pénzügyminiszter várhatóan már idén megvalósíthatja azt az ígéretét, amelyben elkötelezte magát, hogy maradéktalanul eleget tesz a valutaegységbe tömörült országokra kötelező stabilitási szerződés előírásainak.

Pénzügyi körök azonban nem tartják kizártnak, hogy az év második felében - kiváltképpen az energiahordozók tetemes drágulása miatt - megtorpan a trend, és ennek következtében a költségvetési egyenleg nem javul tovább.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×