Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Egy férfi elégedetlenül fogja a hasán lévő súlyfelesleget.
Nyitókép: Unsplash

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.

Az OTP Egészségpénztár adatai szerint Magyarországon a felnőttek több mint 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a gyerekek pedig mintegy egyharmada túlsúlyos és 12 százaléka elhízott. Számuk megnégyszereződött az elmúlt 30 évben.

„Alapból szükség van egyfajta tudatosságra ilyenkor, mert a hormonjaink, ősi ösztöneink, illetve a pszichoszociális körülményrendszerek ellenünk dolgoznak. Munkálkodik bennünk az ősi, több százezer éves ösztön, hogy a hideg időszakot úgy élhetjük túl, ha sokat eszünk és nem nagyon mozgunk, visszahúzódunk” – mondta az InfoRádióban Tóth Tamás táplálkozási szakértő.

Hangsúlyozta: ez ellen kell tudatosan felvenni a harcot, csakhogy nem könnyű a helyzet, hiszen a karácsony és az újév – de akár a többi ünnep is – nem véletlenül telített étkezésekkel, hiszen

annak idején ez a túlélés záloga volt, ma már viszont inkább az elhízás letéteményese.

Ahhoz, ha esetleg az ünnepek után mégis azt tapasztaljuk, hogy felkúszott 2-3 kiló, a szakember szerint két attitűd szerint állhatunk hozzá. Egyrészt beletörődhetünk, hiszen ha egyébként normálisan táplálkozunk, nem visszük túlzásba az evést, ivást, akkor azt a kis pluszt simán el lehet fogadni, február-március környékére már le is fog menni.

Ha viszont a táplálkozásunk egyébként se volt normális, kiegyensúlyozott, tehát sok szénhidrátot fogyasztunk, nem mozgunk, akkor viszont érdemesebb kicsit merevebben ragaszkodni a táplálkozási ritmushoz: meg kell maradni a napi étkezéseknél és közte nem nassolni, legfeljebb vizet inni – tanácsolja Tóth Tamás.

A másik, amit a szakértő kiemelt, az az, hogy igyekezzünk beosztóak lenni, vagyis a reggeli és az ebéd legyen inkább fehérjedús, a vacsora pedig inkább rostban gazdag, növényekkel telített.

Így még ha „be is csúszik” némi édesség, a fehérjék és a rostok segítenek az emésztésben, nem válnak olyan durván hizlalóvá ezek az ételek.

Harmadik tanácsként Tóth Tamás azt javasolja, hogy a hormonháztartásunk érdekében igyekezzünk szabad levegőre menni, mivel még ha szűrten is, de a természetes fény javít azoknak a hormonoknak a szintjén, amik ha nem a megfelelő mennyiségben vannak jelen, akkor lustává és éhessé válunk.

Ha azonban mégis megtörténik a baj, és túlzásba esünk, Tóth Tamás szerint érdemes a lehető legrövidebb időn belül „reagálni”. Úgy látja, hogy ebbe akár egy 1-2 napos böjtölés is belefér, de a lehető legközelebb a „bűnbeeséshez”, lehetőleg már másnap. Megjegyezte, egész jó böjtöket lehet már találni az interneten, amik nem jelentenek nagy kockázatot, viszont meghökkentően pozitív a hatásuk.

Ha pedig „fent marad” néhány dekagramm, akkor se ijedjünk meg, fogadjuk el természetesnek – tanácsolja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×