Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Körvonalazódik a Windows 10 új arca

Várhatóan ősszel jön a Sun Valley nevű frissítés.

A Windows 10-et használók idén is két nagy frissítésre számíthatnak (21H1, illetve 21H2), és a másodikban, a várhatóan ősszel megjelenő kiadsában debütálhat a Sun Valley nevű munka gyümölcse, ami a szoftver teljes arculatváltását fogja eredményezni.

Hivatalos bejelentés még nincs, ám néhány dolog már ismert azoktól, akik hozzáférnek a preview, vagyis a hivatalos kiadás előtti Windows-verziókhoz. Ebből szemezgetett a Windows Latest, amit a hvg.hu. szemlézett.

A portál szerint az eredmény ahhoz hasonló lesz, mint amivel a macOS használói találkozhatnak, ha bekapcsolják az eszközüket.

Az alsó tálcán lévő ikonokhoz például újfajta, "lebegő" menük érkeznek, erről már több verzió is kiszivárgott - a legutóbbi az alábbi gifen látható, és már tudni, hogy a véglegesben nem marad majd meg az ablak körül látható keret.

A menük továbbá szinte mindenütt kerek szélekkel és modern megjelenéssel rendelkeznek majd.

Az is biztosnak látszik, hogy a Microsoft egy sokkal letisztultabb Start menüben gondolkodik, ennek néhány variációját is láthatták már a beavatottak korábban, de a végleges forma még itt sincs meg. Ez esetben szintén egy "lebegő" menü érkezhet.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×