Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
326.24
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem hiába imádkoztak öt évig a faluban

Csütörtök este végre megtörtént az a hegyomlás, amin már mindenki túl akart lenni Raumában.

Végre fellélegezhettek egy norvég falu lakói, akik öt éve várták, hogy mikor omlik le fölöttük a hegyoldal. A csütörtök éjjel bekövetkezett földcsuszamlás miatt szerencsére senki sem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett.

Lars Olav Hustad, Rauma polgármestere pénteken az NRK norvég köztévében mondta el, hogy a mintegy 50 ezer köbméternyi kőzet leomlását évek óta várták, és a Mannen hegy lábánál fekvő falut már számos alakalommal kiürítették a fenyegető katasztrófa miatt.

Volt olyan falusi, akinek 16-szor kellett elhagynia a házát a veszély miatt az elmúlt öt évben.

A hatóságok még a földcsuszamlás elősegítésével is próbálkoztak, vizet pumpáltak a hegyoldal hasadékaiba, de sikertelenül. Végül egy kiadós eső volt az, ami beindította a földomlást.

A falu egyik lakója, Gunn Walstad Sogge a tévében elmesélte, hogy még táncra is perdült örömében, annyira boldog volt, hogy vége a várakozásnak.

Legutóbb augusztus 30-án hirdettek vészhelyzetet és telepítettek ki 11 lakost, valamint a közeli vasútvonalat is lezárták.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×