Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Honnan tudja az ember, hogy kövér?

Bár jelentős az elhízottak aránya az amerikai lakosság körében, vannak, akik nem ismerik fel súlyproblémáikat, míg mások egészséges testsúlyukkal sincsenek megelégedve, és fogyni szeretnének.

A szakértői becslések szerint 35 százalék az amerikai fogyasztók körében azok aránya, akik testtömeg-indexük alapján elhízottnak minősülnek, vagyis testsúlyuk egészségtelenül és aránytalanul magas. Ennek ellenére a YouGov friss kutatása azt találta, hogy a megkérdezetteknek csak 28 százaléka elégedetlen testsúlyával és következetesen fogyni szeretne.

Ez az eltérés a szakértők szerint arra utal, hogy az országnak két problémával is meg kell küzdeni: a kóros elhízás és az egészségtelen testkép kezelésével - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A YouGov adatai szerint a válaszadók 21 százaléka teljesen elégedett a testsúlyával, és úgy véli sem fogyásra, sem hízásra nincs szüksége. Mellettük a megkérdezettek 40 százalék mondta, hogy többnyire elégedett súlyával, de úgy érzi, néhány kilós fogyás rá férne. A két nem között nem váratlan módon a férfiak esetében nagyobb a teljesen elégedettek aránya, és a nők között vannak többen, akik többnyire elégedettek, illetve elégedetlenek önmagukkal.

A kutatás eredménye szerint a válaszadók nagy része (65 százalék) egyetért abban, hogy a legrosszabb befolyással testképünkre saját magunk vagyunk. A sajtót és a hirdetéseket tíz, a családtagokat nyolc, a házastársakat hat, az orvosokat mégy, a hírességeket három százalék okolta a negatív testkép kialakulásáért.

Az adatok szerint a kor előrehaladtával nő a saját érzet, és csökken a hírességek befolyása. E szerint például a 18-29 évesek 23 százaléka, de a 65 éven felülieknek már csak öt százaléka véli úgy, hogy a hírességek és a média tehet a negatív önkép kialakulásáról. Emellett a fiatalok 55, az idősebbeknek már 73 százaléka gondolja, úgy mi magunk tehetünk róla, ha nem vagyunk elégedettek a súlyunkkal.

Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a fogyni vágyókat mi akadályozza, minden második megkérdezett a sportolásra szánt idő hiányát említette, minden negyedik pedig úgy érzi, nincs pénze arra, hogy konditerembe járjon. Többen említették, hogy szeretnek enni, illetve, hogy az egészséges ételeket nem találják kielégítőnek, de volt, aki genetikai örökségét, míg mások zugevésüket hibáztatták a túlsúlyuk miatt.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×