Infostart.hu
eur:
390.43
usd:
331.4
bux:
110622.25
2025. december 23. kedd Viktória

Katedrára lép a Terminátor

Az egykori izomember és Terminátor, Arnold Schwarzenegger a politikatudomány világában látja a jövőjét, és a Dél-Kaliforniai Egyetemen megalapította a nevét viselő állam- és globálpolitikai intézetet - közölték amerikai sajtóforrások.

Schwarzenegger, aki a politikában egészen Kalifornia állam kormányzóságáig vitte, tanítani is fog az egyetemen, és ő lesz az intézet tanácsadói testületének elnöke. Az intézmény, amely alapvetően a felelős vezetés tudatosítására és a pártos megosztottság meghaladására törekszik majd, az oktatás, az energia és környezetvédelem, a pénzügyi és a gazdaságpolitika, az egészségügy és a wellness, valamint a politikai reform terén kívánja előmozdítani a kutatásokat.

A volt testépítő világbajnok, filmsztár és politikus 20 millió dollárt ajánlott fel az intézet számára a magánvagyonából, valamint az általa szervezendő adománygyűjtések bevételeiből. Schwarzenegger csapata először szeptember 24-én mutatkozik majd be, egy olyan szimpóziummal, amelynek a pártosságon túli világgal foglalkozik majd a politikai döntéshozatalban.

"Ha visszagondolnak arra, amit tettem - a body buildingtől és az emberek edzésétől kezdve a táplálkozásról és a táplálék-kiegészítőkről szóló írásaimon át a filmek és a szórakoztatás promóciójáig - mindig az érdekelt, hogy mások hogyan hasznosíthatnák a tapasztalataimat" - nyilatkozott Schwarzenegger.

"És most ezzel (az intézettel) is ugyanez a helyzet. Kár lenne, ha mindaz, amit a hét évig tartó kormányzásom alatt megtanultam a problémamegoldásról, most ott heverne parlagon, és senki sem hasznosíthatná" - tette hozzá.

Schwarzenegger több szállal kötődik a Dél-Kaliforniai Egyetemhez. 2009-ben díszdoktori címet kapott az oktatási intézménytől, de tavaly ott végzett lánya, Katherine és a következő tanévben itt lesz gólya a fia, Patrick is.

Az NPR közszolgálati rádió szerint Schwarzenegger decemberben tarja meg első előadását.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

A forint az év vége felé közeledve jobban kitett a nemzetközi devizapiaci mozgásoknak, az elmúlt napokban a dollár globális gyengülése és az euró fokozatos erősödése határozta meg a keresztárfolyamokat. A hazai deviza ezekhez igazodva inkább követő szerepben maradt, de érezhető a jegybank lazább monetáris politikára tett utalásainak is a hatása. A keddi kereskedésben a befektetők figyelme elsősorban a makroadatokra és az ünnepek előtti, alacsonyabb likviditásból fakadó rövid távú kilengésekre irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×