Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
318.8
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Több út ismét járható Pest megyében

Feloldották az útzárat Budakeszi és Budaörs között csütörtök este, valamint az 1-es főúton Herceghalomnál, miután a közútkezelő megtisztította az utakat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a még délelőtt lezárt, Zsámbék és Mány közötti utat fél szélességben ugyan, de szintén megnyitották a forgalom előtt, a Biatorbágy és Etyek közötti utat viszont továbbra sem lehet használni.

Budaörs és Budakeszi között, valamint az 1-es főúton délután kellett teljes útzárat elrendelni hófúvás miatt.

Lezárt, járhatatlan utak Fejér megyében

Több autó és egy autóbusz is a hóban rekedt Etyek és Biatorbágy között a 8108-as úton; a rendőrség lezárta az utat, és megkezdte az autók kimentését - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Elzárta a hó a külvilágtól Adony-Szőlőhegyet. Az ott élő családok egyike jelezte, hogy nem lesz elegendő élelmük, a segítséggel kapcsolatban a katasztrófavédelemmel egyeztet a rendőrség - mondta el R. Szabó Ágnes.

Tájékoztatása szerint az erős szél okozta hóátfúvások miatt továbbra is több út járhatatlan.

Le van zárva a 8123-as út Székesfehérvár-Zámoly közötti szakasza, a 61-es főút Előszállás és Alsószentiván között, a Bicskét Csákvárral összekötő 8126-os út, valamint a Káloz és Dég közötti önkormányzati út.

Járhatatlan a Kálozt Soponyával összekötő útszakasz, amelyre 40 centiméternyi havat fújt a viharos erejű szél, és nem lehet közlekedni a 6208-as úton Adony irányába. A 1104-es út Mány felé egy sávon járható.

Bisztricz Anettnek, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjének kiegészítése szerint lezárták a 6209-es utat Szabadegyháza-Sárosd-Sárkeresztúr között, a 6219-est Nagykarácsony Mezőfalva között. Nehezen járható, jégbordás a 62-es főút Seregélyes-Szabadegyháza-Perkáta közötti szakasza, a hóátfúvás miatt pedig nem megfelelő a látótávolság a 1104-es úton Bicske és Mány között.

A katasztrófavédelem tűzoltóegységeinek 16 óráig csaknem negyven esetben kellett segítséget nyújtaniuk. A megye több pontján személyautók, tehergépkocsik akadtak el, kisebb balesetek történtek, közülük négy járt könnyű sérüléssel.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×