eur:
397.62
usd:
358.4
bux:
74128.79
2024. október 1. kedd Malvin

Műtrágya helyett - gomba

Egy olyan gomba felfedezéséről számoltak be svájci kutatók, amely ötszörösére képes gyorsítani a rizs növekedési ütemét.

A svájci Lausanne-i Egyetem által közzétett tanulmányban a szerzők azt állítják, hogy a mycorrhiza gomba alkalmazása csökkentheti a foszfát műtrágyák használatát, ugyanakkor "teljesen természetes". A kutatók szerint kereskedelmi forgalomba és nagyüzemi mezőgazdasági termelésbe kettő-öt éven belül kerülhet.

A csoport húsz különböző gombaspóra mintával négy éven át végzett kísérletekkel jutott el a szupergombához. Míg a spórák közül egyesek lassították a rizs növekedési ütemét, két mintáról azt állapították meg, hogy azoktól ötszörösére gyorsult a növekedés. Mint Caroline Angelard, a kutatásban részt vevő egyik szakember elmondta, a rizs és a gomba szimbiózisa által kiváltott hatás hátterében lévő okokat egyelőre nem ismerik.

Kísérletek kezdődtek a szabad szemmel szinte láthatatlan mycorrhiza gomba felhasználására a burgonyánál is, 2011-ben pedig tápiókával indulnak meg a vizsgálatok.

Címlapról ajánljuk

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban. Megszólalt az országába való izraeli behatolásról Nadzsib Mikati kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Hajnalban bejelentette Jeruzsálem, hogy betörtek Libanonba az izraeli katonák. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×