Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hiába a gazdasági válság, optimista az egész világ

A globális gazdasági válság ellenére az emberek világszerte optimisták - derült ki egy átfogó nemzetközi felmérésből. Az írek, a brazilok, a dánok és az új-zélandiak látják a legkevésbé sötéten a helyzetet.

Az átfogó nemzetközi felmérés során megkérdezett emberek 90 százaléka azt reméli, hogy öt év múlva legalább olyan jól él majd, mint most - ha nem jobban. A 95 százalékuk pedig biztos abban, hogy öt év múlva jobb lesz, mint amilyen öt éve volt.

A felmérést a Gallup és a Kansasi Egyetem közösen végezte, s kutatók pedig arra a következtetésre jutottak az eredmény ismeretében, hogy az ember természeténél fogva optimista.

A kutatás eredménye egyébként nem szolgált meglepetéssel, hiszen az már korábbi vizsgálatokból is kiderült, hogy az optimizmus általános emberi jellemvonás. Azt is tudtuk, hogy minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos az élet derűs oldalát meglátni.

És ez jó, az optimizmus ugyanis egészséges. Egy 2004-ben publikált eredményből, amely tíz éves kutatást összegzett, kiderült, hogy az optimista embereknek 55 százalékkal kisebb az esélyük a korai halára.

A mostani vizsgálat megállapította, hogy legkevésbé a zimbabweiek, az egyiptomiak, a haitiak és bolgárok optimisták. A kutatásban 140 ország több mint 150 ezer felnőtt lakosa vett részt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×