Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kevesebb alvás - nagyobb kockázat a rákra?

Nagyobb a mellrák kifejlődésének a kockázata azoknál a nőknél, akik hat óránál kevesebbet alszanak naponta - állítják japán tudósok. A férfiaknak is van okuk aggódni, mivel a kilenc óránál kevesebbet alvóknál a prosztatarák kockázata növekszik meg. Ugyanakkor mások vitatják a felmérések eredményét, és szerintük semmi félnivalójuk nincs azoknak, akik öt óránál kevesebbet alszanak éjjelente.

Azoknál a nőknél, akik hat óránál kevesebbet alszanak éjjelente, 60 százalékkal nagyobb a kockázata a mellrák kifejlődésének, mint azoknál, akik legalább hét órát alszanak.

Egy átfogó tanulmány szerint, ha mindkét végén égetjük a gyertyát, azzal jelentősen megnöveljük az  életveszélyes daganatok kifejlődésének esélyét. A tudósok azt állítják, az alvászavar gátolja a melatonin nevű hormon termelődését, ami pedig fontos szerepet játszik a rák megelőzésében.

A tanulmányhoz a japán tudósok 24 ezer, 40 és 79 év közötti nő alvási szokásait vizsgálták nyolc éven keresztül. Arra jutottak, hogy akik hat órát vagy még kevesebbet alszanak éjjelente, azoknál 62 százalékkal nagyobb eséllyel fejlődött ki a mellrák, mint azoknál, akik legalább hét órát aludtak. Összesen 143-an kaptak mellrákot az évek során.

Akik viszont átlagosan legalább kilenc órát aludtak, azoknál 28 százalékkal csökkent a mellrák megjelenésének eshetősége.

A kutatók szerint a melatonint az agy alvás közben termeli, hogy így szabályozza a test belső óráját azáltal, hogy visszafogja az ösztrogéntermelést. Az ösztrogén pedig a mellrák megjelenésének egyik fő oka. A vér melatoninhiánya miatt pedig a normálisnak a kétszeresére nőhet a mellrák kockázata.

Egy másik tanulmány pedig azt mutatta ki, hogy a kilenc órát alvó férfiaknak fele akkora az esélyük a prosztatarákra, mint azoknak, akik kevesebbet alszanak éjjelente.

A tudósok szerint ugyanakkor más tényezőkkel összevetve a kevés alvásnak csak kisebb szerepe van a rák megjelenésében. Voltak, akik kifogásolják, hogy a hat óránál kevesebbet alvókat úgy, ahogy vannak, egy csoportba sorolták.

Mint egyikük mondja, szerinte a rák kockázata csak öt óránál kevesebb alvás esetén ugrik meg. Jim Horne, a Loughborough-i Egyetem professzora szerint a nők többségének semmi aggódni valója nincs, és nem biztos, hogy a több alvás kisebb kockázatot jelent.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×