Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.48
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Bizarr, de biztonságos - nézze meg az emberi légzsákot!

Szeretett nagyija már nem tud biztonságosan járni? Nem kell aggódnia, hogy összetöri magát - japán kutatók kifejlesztették a hátra szerelhető légzsákot, amely megvéd az elesés okozta sérülésektől.

A mellénybe szerelt szenzorok érzékelik, ha a szerkezet viselője elveszíti az egyensúlyát, és 0,1 másodpercen belül működésbe hozzák a két darab, három futball-labda nagyságú légzsákot. Az ember így puhán landol, nem veri be sem a fejét, sem a hátát.

A könnyű (mindössze 1,1 kilós) mellénynek azonban, amelyet a japán Prop gyárt, vannak hátrányai is. Például, hogy csak akkor védi meg a viselőjét, ha az hátrafelé esik - ráadásul az ára is igen borsos: 211 ezer forintnak megfelelő összeg.

Az emberi légzsákot személyesen a céget vezető Ucsida Micuja mutatta be az otthoni ápolással és rehabilitációval foglalkozó tokiói nemzetközi vásáron. A mellény egyelőre csak Japánban kapható.

A szigetországban lehet is rá kereslet, hiszen a majd' 30 milliós népesség 22 százaléka 65 évesnél idősebb. A légszák mellett az ő kényelmüket szolgálja két másik újdonság is: a világító papucs és a kanna, amely figyelmeztet, ha kevés benne a víz.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×