eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 15. vasárnap Enikő, Melitta

Bevallotta alkoholizmusát a japán herceg

Első alkalommal beszélt nyíltan alkoholfüggőségéről a hétvégén Akihito japán császár unokafivére. Tomohito herceg eddig is szokatlan őszinteségéről volt ismert, korábban például azt javasolta, hogy a dinasztia fennmaradása érdekében ismét legyenek hivatalos szeretők a császári családban.

A japán császári család legtöbb tagja szigorúan őrzi magánéletének titkait, Tomohito herceg azonban viccelve beszélt alkoholizmusáról, azt állítva, hogy korábban azért ivott, mert aggódott a fiúörökös hiánya miatt.

"Tomohito herceg vagyok, alkoholista" - kezdte beszédét a 61 éves herceg, hozzátéve: már egyetemista kora óta függ az alkoholtól, így igazán csodálkozik, hogy most figyeltek fel rá. A közönség kacagva fogadta a vallomást.

A császári család sajtószolgálata júniusban közölte, hogy a herceget alkoholfüggőséggel és súlyos alvászavarral kezelik a kórházban.

Tomohito herceg két évvel ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a császári ágyasok, azaz a hivatalos szeretők újbóli meghonosítását szorgalmazta a fiúörökös biztosítása érdekében.

Akkoriban ugyanis már negyven éve nem született fiú a császári családban, így sokat spekuláltak a lehetséges forgatókönyveken. Az egyik szerint lehetővé tették volna, hogy nő is trónra léphessen.

A vita akkor csendesedett el, amikor tavaly szeptemberben fiút szült Akihito császár második fiának felesége.

Tomohito herceg beszédébe a korábbi vitát is beleszőtte, mondván: az utóbbi néhány évben azért ivott többet, mert aggódott a dinasztia jövője miatt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×