Infostart.hu
eur:
361.86
usd:
315.71
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Percenként 137 ezer forintot keres a rendező

Az amerikai Forbes magazin idén is közzétette a tavalyi év legjobban kereső hírességeinek névsorát. Steven Spielberg percenként 497 eurót, mintegy 137 ezer forintot keres.

Szóval Speilberg tavaly 261 millió eurót, vagyis 72 milliárd forintot keresett, ezzel második helyre utasította az amerikai rádiózás fenegyerekét, Howard Stern műsorvezetőt.

Sorrendben a harmadik George Lucas, aki tavaly mindössze 185 millió euróval, vagyis 51 milliárd forinttal lett gazdagabb, negyedik pedig Oprah Winfrey, minden idők legnézettebb TV-showjának műsorvezetője.

A lista címe egy kicsit félrevezető, mert a legtöbbet kereső hírességek között a Forbes ötödik helyre sorolja az ír U2 rockegyüttest, de hát azt a 87 millió eurót, vagyis 24 milliárd forintot, amit tavaly összemuzsikáltak, négyfelé osztva már egyikük sem kerülne be az első húsz közé.

A hetedik helyen egy másik rocklegenda, a Rolling Stones áll, csekély 71 millió euróval (19,6 milliárd forint), nyolcadik pedig - és egyben a legelőkelőbben helyezett sportoló - a golfozó Tiger Woods, Michael Schumacher viszont csak a tizenötödik.

Az első húsz közé ezúttal két író is bekerült, J.K. Rowling, a Harry Potter szerzője és Dan Brown, a da Vinci kód írója, ám mindkettőjüknél sokat nyomhattak a latban a filmbevételek.

A Tavalyi kereset viszont szinte semmilyen összefüggésben nincs a hírességek teljes vagyonával. A legjobban kereső Steven Spielberg a gazdagok listáján csupán 245., szerény 2,8 milliárd dollárral, azaz 604 milliárd forinttal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

A Portfolio évente megrendezett Future of Finance konferenciái általában a szabadon szárnyaló gondolatok jegyében zajlanak, így idén sok szó esik majd a fizetési szolgáltatások középtávú jövőjéről, a mesterséges intelligencia által lehetővé tett futurisztikus lehetőségekről és az annuitás alternatíváját jelentő hiteltörlesztési módokról is. Ugyanakkor néhány közelebbre tekintő beszélgetést is szervezünk a szeptember 23-ai, holnapi eseményre, ilyen lesz például az is, amelyen a lakossági hitelezés aktualitásairól fogunk beszélgetni. Lesz miről szót ejteni, hiszen az Otthon Start, a babaváró és a kamatstop sorsa is lóg még a levegőben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×