Infostart.hu
eur:
377.8
usd:
319.67
bux:
129400.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Police.hu

77 tő indiai kendert nevelgetett a lakásában

Szegeden fogták el a kábítószer-kereskedőt.

Elfogtak a rendőrök egy szegedi férfit, aki lakásán indiai kendert termesztett és egy társával marihuánát árusított - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.A 42 éves férfi lakásán a nyomozók a leszüretelt termés és a termesztéshez szükséges eszközök mellett 77 tő kendernövényt találtak, amelyeket lefoglaltak.

A helybéli lakost őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Kiderült róla, hogy tavaly óta egy 54 éves nővel közösen árusította a drogot. A rendőrök rajtuk kívül gyanúsítottként hallgattak ki két szatymazi lakost, akik a párostól vásároltak.

A terjesztők ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, a fogyasztók ellen pedig kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×