Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
314.79
bux:
150445.3
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Forrás: Police.hu

Hiába esküdtek fel a "szkíták" a koronára is, a rendőrség közbelépett - videó

A gyanúsítottak az ország irányítására készültek, kilátásba helyezték a rendőrök és a katonák lefegyverzését is, ha nem működnek együtt. Végül 150 rendőr vetett véget a szervezkedésnek.

Az egyik közösségi videómegosztó portálra került fel tavaly novemberben egy olyan videó, melyen egy társaság tagjai bejelentették, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését - írja közleményében a rendőrség. Bejelentették azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

Az ügyben a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztály az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt indított eljárást. A szervezet tagjainak azonosítása után tegnap hajnalban sikerült is őket elfogni.

A rajtaütés megtervezésekor nem volt kizárható, hogy a szervezet tagjai lőfegyverrel rendelkeznek, ezért az akció végrehajtására az NNI a Terrorelhárítási Központot kérte fel. A jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra tekintettel, valamint arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellet az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta.

A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat.

Összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

Jól mutatja a társaság elszántságát, hogy a kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le - áll a közleményben. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá.

A lefoglalt tárgyak között vannak még különböző, a magyar állam létezését tagadó dokumentumok, illetve a Szkíta Magyarország nevű szervezethez köthető iratok is. Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak.

Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is.

A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is a további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A három őrizetbe vett féri letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezi.

A nagyszabású, párhuzamosan több helyen végrehajtott rajtaütésről készült videót a rendőrség hivatalos YouTube-csatornáján tette közzé:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×