Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Police.hu

Megharapta a rendőrt, bíróság elé állították a férfit Debrecenben

A vádlott elismerte tettét a tárgyaláson, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság csütörtökön annak a negyven éves férfinak az ügyében, aki megharapott egy rendőrnőt, írja honlapján a Debreceni Törvényszék. A bíróság a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek. A tettéért három év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és három év közügyektől eltiltásra ítélték. Emellett egy korábbi ítéletben kiszabott egy éves börtönbüntetés utólagos végrehajtását is elrendelték, mivel a bűntettet felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

A bíróság tényállása szerint a következő történt: szeptember 4-én, 17 óra 30 perc körül Debrecenben ittas személyekről érkezett bejelentés, ezután két járőr érkezett igazoltatni a személyeket. Egyikük azonban kifogásolta az intézkedést, és hangosan sértegette a rendőröket. A férfi bántalmazással fenyegetőzött, és ökölbe szorított kézzel, indulatosan feléjük indult. Az agressziót látva a rendőrök könnyfakasztó gázt alkalmaztak, de a férfi ellenkezett, és a rendőrnő irányába ütött.

Az őrmester kitért az ütés elől. A rendőrök ezután testi kényszert alkalmaztak, de férfi továbbra is ellenállt: többször feléjük rúgott és próbált kiszabadulni a fogásból. Eközben a rendőrnő jobb vádlijába harapott, amit még felszólításra sem engedett el. Az őrmester és egy segítségére siető civil tudta csak később lefejteni az ittas személy fogait a rendőrnő vádlijáról. Ezt követően a rendőrök a férfit megbilincselték és a rendőrkapitányságra vitték.

A rendőrnő magánindítványt terjesztett elő könnyű testi sértés vétsége miatt. A bíró súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi büntetett előéletű, a cselekmény elkövetésekor ittas állapotban volt, valamint felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll. Súlyosbító körülmény volt az is, hogy a férfi a bűncselekményt kitartó jelleggel, garázda módon követte el, fényes nappal, az utcán.

Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a férfi ténybeli beismerő vallomását és megbánó magatartását. A rendőrnőtől bocsánatot kért, az őrmester meg is bocsátott neki. Az ügyészség a döntést tudomásul vette, a vádlott és védője azonban enyhítés miatt jelentett be fellebbezést.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×