Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Rendszeresen meglopta és az otthonuk felgyújtásával fenyegette a szüleit

Apjára egyszer kést is emelt, hogy elvágja a torkát.

A vádirat szerint a vagyontalan, csavargó életmódot folytató kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – rendszeresen kábítószert és alkoholt fogyasztott, megélhetését pedig részben lopásokból biztosította.

Szülei szívességből engedték, hogy felnőttkorú fiuk a családi házukban lakjon, ő azonban ezzel visszaélve, 2021 júniusától mintegy fél éven át rendszeresen meglopta őket. A vádlott minden mozdítható dolgot, így festményt, porcelán figurát, háztartási gépeket, mobiltelefont, de még mosogatószekrényt is ellopott, majd eladogatott, több mint 700 ezer forinttal károsítva meg szüleit.

A vádlott azért, hogy szüleit rettegésben tartsa, többször a házuk felgyújtásával fenyegette meg őket,

ami komoly félelmet keltett bennük, mivel nem sokkal korábban a vádlott jelenlétében az ingatlanukban ismeretlen körülmények között tűzeset történt.

A bódult állapotban lévő vádlott 2022 januárjában egy alkalommal életmódja miatt szóváltásba keveredett az apjával, akitől ekkor pénzt is kért volna. Mivel az apja visszautasította, a vádlott szidalmazni kezdte. Amikor a sértett utalt a korábbi lopásokra és távozásra szólította fel fiát, kilátásba helyezve a feljelentését, a vádlott megfenyegette, hogy ha kihívja a rendőrséget, leszúrja. Nyomatékot adva fenyegetésének, a vádlott

felkapott a konyhapultról egy kést is és azzal elindult az apja felé,

azonban az anyja közéjük állt, így a vádlott letette a kést.

A férfinak egy további gépkocsi feltörés mellett amiatt is felelnie kell, mert 2021. november 6-ra virradóra egy kiskunmajsai telepen, az indítókulcsokat magához véve egymás után két ott parkoló autót is elkötött, hogy kocsikázzon. Az egyik járművet még visszavitte a telephelyre, a másikkal azonban egy villanyoszlopnak ütközött és 4 millió forint kárt tett benne.

Az ügyészség a férfit kényszerítés hatósági eljárásban bűntette mellett többrendbeli lopás és jármű önkényes elvételének bűntettével, valamint zaklatás és kábítószer birtoklás vétségével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni – tájékoztatott közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×