Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
318.94
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Police.hu

Megölte, elrejtette, felgyújtotta, beásta munkaadóját

A főnök tanyáján akarhatott valamilyen megmagyarázhatatlan látszatot kelteni a gyanúsított.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség meghosszabbítaná előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki idén április 12-én este a gyanú szerint megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját.

A gyanúsított - az eddigi ismeretek szerint - a sértettnél alkalmi munkavállalóként dolgozott a tett idején, főnökével szóváltásba keveredtek, majd az alkalmazott halálos fejsérülést okozott a főnöknek.

Ezek után a gyanúsított kocsija utánfutóján a szemét közé rejtette a sértett holttestét, amit annak tatai tanyáján a szeméttel együtt felgyújtott, majd betemetett.

A gyanúsított november 19-ig még biztosan előzetesben marad, miután a nyomozási bíró elfogadta az erre vonatkozó ügyészi indítványt, amit azzal indokoltak: megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén megszökne, elrejtőzne, valamint a bizonyítást veszélyeztetné, a büntetőeljárásban még ki nem hallgatott tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×