Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.25
bux:
144459.4
2026. július 23. csütörtök Lenke

Nemi szervét fogdosta egy férfi a diáklány előtt - Rendőrségi felhívás

Sértettek jelentkezését várja a rendőrség. A férfi budapesti villamosjáratokon viselkedett szeméremsértő módon több alkalommal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított szeméremsértés vétség miatt T. Attila ellen.

A 46 éves férfi 2016. november 13-án 13 óra 30 perc és 13 óra 45 perc között a fővárosban közlekedő 52-es villamoson utazott és szeméremsértő módon viselkedett miközben a vele szembe ülő lányt telefonjával videóra vette. A sértett leszállt a járműről és értesítette a rendőrséget.

Később, 2016. december 12-én 7 óra körül a férfi újfent az 52-es villamoson utazott, ahol ismételten szeméremsértő módon fogdosta magát. Az egyik utas ezt észrevette, majd bejelentést tett a rendőrségen.

A BRFK XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai T. Attilát 2017. január 11-én otthonában fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség az ügyről sajtóközleményt adott ki, amely alapján újabb sértett jelentkezett a rendőrségen, további hasonló jellegű eseteket feltárva a nyomozó hatóság előtt.

T. Attila gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett és a terhére rótt cselekményeken túl elismerte, hogy legalább 20 alkalommal viselkedett szeméremsértő módon az 52-es, az 51-es és a 3-as villamosokon egyaránt. A férfit a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki sérelmére a nevezett hasonló jellegű bűncselekményt követett el, vagy aki az üggyel kapcsolatban információval rendelkeznek, hívja a 06-1-421-1800/240 melléket, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×