Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
318.8
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Hamisított olajhoz vezetett a debreceni számlagyár

Egy debreceni számlagyár vezette az utóbbi évek legnagyobb motorolaj hamisítóinak nyomára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozóit - közölte a NAV észak-alföldi bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes arról számolt be, hogy a bűnszervezet tagjai csaknem másfél milliárd forint áfát csaltak el. Egy debreceni férfi irányításával működött a számlagyár, amely strómanokkal felépített, 28 céget érintő céghálózat révén állandó ügyfeleinek 6-7 százalékos haszonért szinte bármiről kiállított számlát.

Az ügyben hat gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öten előzetes letartóztatásban vannak - tette hozzá az ezredes, aki az MTI érdeklődésére elmondta: négyen a debreceni számlagyár irányítói voltak, egy személy pedig - bár nem állt közvetlen kapcsolatban az olajforgalmazó céggel - a háttérből mindent irányított.

Hozzátette: a NAV nyomozói a számlagyáron keresztül jutottak el ahhoz az ügyfélhez, aki jó ideje igénybe vette az illegális szolgáltatást. Kiderült, ez a cég "költségvetési csalásból származó, alacsony árfekvésű motorolajból, vezető világmárkák termékeinek hamisítását valósította meg ipari mértékben".

Német és osztrák gyártóktól motorolajat, hidraulika olajat, hajtómű olajat szereztek be, az áru egy részét változatlan megnevezéssel továbbértékesítették, de nagyobb üzletet láttak abban, ha vezető világmárkák neve alatt adják el az olajat.

Egy Pest megyei titkos raktárban a vevői igényeknek megfelelő matricákkal látták el, és csomagolták át az olajat, majd így adták tovább közlekedési és vasúttársaságoknak, autószervizeknek, autósboltoknak, valamint webáruházaknak - ismertette Lengyel Tibor megjegyezve, hogy a külföldi beszerzést a debreceni számlagyár segítségével adómentesen oldották meg, ezzel további versenyelőnyhöz jutottak a piac tisztességes szereplőivel szemben.

A bűnügyi igazgató elmondta: a feltárt titkos raktár 220 ezer liter, mintegy 250 millió forint értékű kenőolajat rejtett, ezzel a mennyiséggel 50 ezer személygépkocsi egyidejű olajcseréjét lehetett volna elvégezni. A prémium márkanévre felcímkézett üres hordók feltöltésre készen vártak a raktárban.

A rajtaütés napján - egyéves feldolgozó munkát követően - száz pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr közreműködésével országszerte 41 helyszínen tartottak házkutatást. Összesen 800 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, hajót, gépjárműveket, ingatlanokat, lovardát, és 13 bankszámlát zároltak - jelezte Lengyel Tibor.

A kár mértékéről elmondta: legalább másfél milliárd forint.

Sárközi Alexandra pénzügyőr alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője a számlagyár módszeréről elmondta: az európai uniós országokból behozott olajat papíron úgy adták tovább az olajforgalmazónak, mintha az belföldi termék lenne, így nem kellett befizetni a 27 százalék áfát. Ezt a nyereséget tovább növelték azzal, hogy világmárkák neve alatt értékesítették az olajat - magyarázta.

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható - hangzott el a tájékoztatón.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×