Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
329.86
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost

Nem jogerősen egyéves, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Vadász János egykori szakszervezeti vezetőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt a megismételt elsőfokú eljárásban, pénteken.

Az egykori szocialista politikus, volt államtitkár 2007 júliusában került szóváltásba a budapesti Andrássy úton egy biciklis futárral. A kerékpáros beszámolója szerint a vita során a piros lámpánál az autóba kapaszkodott, amikor pedig az elindult, kézzel a tetejére ütött, jelezve a veszélyhelyzetet. Õt a jármű horpadásos sérülése miatt korábban rongálással is gyanúsították, azonban a szakértői vélemények megállapították, hogy azt nem okozhatta az ütés.

A biciklist az új eljárásban garázdaság miatt két év próbára bocsátotta a bíróság, valamint 137 ezer forintos bűnügyi költség megtérítésére kötelezték.

Vadász Jánost, aki a vita során elővett egy lőfegyvert és azzal fenyegetőzött, egy év börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették. A volt politikusnak nem volt engedélye az adott fegyverre, ez ügyben ténybeli és jogi tévedésre hivatkozott, s arra sem emlékezett, hol vásárolta a szerkezetet. Mint közölte, azért vette elő a fegyvert, mert úgy érzékelte, hogy fenyegetik az életét.

Vadász János nyomozás során lefoglalt forgópisztolyát elkobozták, továbbá 232 ezer forintos költség megtérítésére kötelezték.

Az ítéletet az ügyész mindkét vádlott esetében tudomásul vette. Vadász János ügyvédje felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, míg a kerékpáros ügyvédje az ítéletet tudomásul vette, ugyanakkor a bűnügyi költségek felülvizsgálatát indítványozta.

Az ügyben 2009. december 17-én már hirdetett ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság, ám ezt hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság, az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítva. A másodfokon eljáró bíróság az új eljárás lefolytatását akkor azzal indokolta, hogy az ügy oly mértékben felderítetlen - maga a közlekedési szituáció okozta konfliktus is tisztázatlan -, hogy az felülvizsgálatra alkalmatlan.

Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×