Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.15
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Lopótáskával járt vásárolni a Budapesten tetten ért férfi

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség sorozatosan elkövetett lopások miatt emelt vádat két budapesti férfival szemben, akik az egyik áruházlánc budapesti és kaposvári üzleteiből nagy értékű szeszes italokat tulajdonítottak el.

A vádlottak 2016 márciusában 10 nap alatt 6 alkalommal – esetenként egy nap kétszer is ugyanarról a helyről – összesen 210.000,- forint értékű, 59 üveg márkás röviditalt tulajdonítottak el.

Az italokat a rajtuk elhelyezett áruvédelmi eszközökkel együtt

speciálisan kibélelt, az áruvédelmi jelzőrendszer kijátszására alkalmas táskákba tették,

majd 1 karton ásványvíz kifizetése után az áruházból távoztak.

Amikor az egyik férfit Budapesten tetten érték, a lopáshoz használt táskát lefoglalták tőle, társa azonban 2016. májusban Kaposváron egy másik – ismeretlen – személlyel együtt újabb lopást követett el, a korábbiakhoz hasonló módszerrel 92.000,- forint értékben 13 üveg alkoholt vitt el.

Az ügyészség az egyik, büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó, míg társával szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódhat ma az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×