Infostart.hu
eur:
361.85
usd:
307.81
bux:
138818.03
2026. április 20. hétfő Tivadar

Vásárolni akartak, ezért áttörték a határt

Mintegy ötszáz venezuelai asszony törte át a katonák által védett, közel egy éve lezárt kolumbiai határt, hogy élelmiszert vásároljon a szomszédos országban, mivel Venezuelában a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket is lehetetlen beszerezni - derült ki helyi idő szerint kedden a venezuelai média jelentéséből.

A határsértők zöme az északnyugat-venezuelai Tachira szövetségi állam lakója. Áttörték a kolumbiai határ és a Rio Tachira folyón átívelő híd közötti katonai kordont, és átkeltek a szomszédos országba. A határnál fekvő Cucuta városba mentek, hogy megvásárolják a legszükségesebb élelmiszereket, majd körülbelül két óra múlva hazatértek.

Venezuelában hónapok óta gazdasági, társadalmi és politikai válság uralkodik. Az ország legfőbb terméke és exportcikke a kőolaj, devizakészletének 96 százaléka az energiahordozó eladásából származik. Az olajár esése miatt a gazdaság is mélyrepülésbe kezdett. Rendszeresek az áramkimaradások, a termelés akadozik, a boltok üresek, az infláció elszabadult. Az ország gyakorlatilag minden fogyasztási cikket importál, de már nincs több pénze a behozatal finanszírozására, ez magyarázza a súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiányt. A legfontosabb árucikkek 80 százalékát - például rizst, cukrot vagy vécépapírt - nem lehet beszerezni. Emiatt mindennaposak a tüntetések és fosztogatások.

A helyzetet súlyosbította, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök tavaly augusztusban lezáratta a venezuelai-kolumbiai határt. A két országnak 2219 kilométeres közös határa van, és a térségben különféle gerillacsoportok, kábítószert és más dolgokat csempésző szervezetek tevékenykednek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Zoltán: egyszerű módszerekkel segíthető a fecskeállomány visszaerősödése

Orbán Zoltán: egyszerű módszerekkel segíthető a fecskeállomány visszaerősödése

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tájékoztatása szerint hazatérő fecskéinknek az idei aszályos tavaszon ismét nehéz vagy éppen lehetetlen sarat találniuk, amivel tatarozhatnák vagy megépíthetnék fészkeiket. Körülbelül kétmillió fecske hiányzik az országból minden augusztusban, ennek két globális és két hazai oka van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.20. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Támadásba lendült Oroszország, a Kreml nem valami biztatóan nyilatkozott a békéről – Orosz-ukrán háborús híreink vasárnap

Támadásba lendült Oroszország, a Kreml nem valami biztatóan nyilatkozott a békéről – Orosz-ukrán háborús híreink vasárnap

Mára virradóra az orosz erők közel 20 alkalommal támadták Dnyipro három járását drónok és tüzérség bevetésével, ezt Olekszandr Hanzsa, a megye katonai közigazgatási vezetője közölte. Egy ember megsebesült. Hanzsa szerint Nyikopol járásban a támadások célpontjai Nyikopol, Cservonohrihorivka, Mirove és Pokrovszk települések voltak. Az észak-ukrajnai Csernyihiv városát is hatalmas dróntámadás érte az Ukrinform tudósítása szerint, itt robbanásokat hallottak, és drónbecsapódásról is érkeztek jelentések. A lezuhant drón két lakóházban és egy oktatási intézményben okozott károkat. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap kijelentette, Moszkva "pozitívan értékeli az isztambuli tárgyalások újraindításának lehetőségét", azonban a "tárgyalások újraindításának kérdése nem az elsődleges prioritásunk". Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×