Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Tiniháborúk tartják rettegésben a briteket

Egy 13 éves fiú találta meg azt a megvert tinédzsert a nagy-britanniai Dewsbury egyik parkjában, aki később belehalt sérüléseibe. Az ázsiai származású Amar Aslam tinédzserbandák egymás közötti leszámolásának vált az áldozatává.

Nagy-Britanniában egyre gyakoribbak a tinédzserekkel szemben elkövetett erőszakos bűncselekmények. A múlt hétvégén is több ilyen eset sokkolta a közvéleményt: Londonban egy utcai verekedés során megölték a legutóbbi Harry Potter-film egyik szereplőjét, a 18 éves Rob Knox-ot.

Eközben Dewsburyben egy 17 éves ázsiai származású fiút vertek halálra tinédzserek. A megvert tinédzsert egy 13 éves fiú találta meg, aki barátjával sétált abban a parkban, ahol a bűncselekmény történt.

Mint azt a BBC-nek nyilatkozva elmondta, szinte sokkot kapott, amikor rátaláltak az áldozatra, aki a földön feküdt, és úgy tűnt, hogy nem lélegzik. Mint azt James Taylor elmondta, fejét a földön fekvő fiú orrához hajtotta, hogy így győződjön meg arról, hogy lélegzik-e.

Az áldozat fején számos sérülés volt, és úgy tűnt, hogy arccsontja is eltörött.

A mentőket James Taylor értesítette, és társával együtt megvárta, míg egy orvos a helyszínre érkezik.

A rendőrség feltételezése szerint Amar Aslam egy bandaháború áldozata lett. A hatóságok már több fiatalkorút őrizetbe vettek a fiú halála kapcsán. Először azt hitték, hogy a gyilkosságot rasszista indíttatásból követték el, a későbbi vizsgálatok azonban ezt megcáfolták.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×