eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Forgalmas utcán erőszakolták meg a fiatal nőt

Egy kivilágított, forgalmas úton próbáltak megerőszakolni egy fiatal nőt, akinek senki nem sietett a segítségére, pedig több autó is centikre ment el mellette, miközben kétségbeesetten harcolt a támadójával.

Legalább öt autó ment el centikre attól a helytől, ahol a 20 éves brit nőt éppen megpróbálta megerőszakolni a támadója: hátracsavarta a karját, letépte a ruháját, többször ököllel arcba vágta és súlyosan bántalmazta szexuálisan.

Az elhaladók közül azonban senki nem állt meg Stocktonban, hogy a segítségére siessen. A nyomozást vezető rendőrtiszt szerint főleg taxik húztak el a helyszín mellett, de senki sem állt meg. "Szeretnénk, ha ezek a sofőrök jelentkeznének" - tette hozzá Mick Todd.

A fiatal nő éjjel egy órakor éppen befejezte a telefonbeszélgetést a barátjával, amikor a biciklin közeledő férfi rá vetette magát, és megpróbálta bevonszolni a fiatal nőt a sötét parkolóba.

A nő azonban nem hagyta magát. "Nagyon bátor volt, szó szerint az életéért harcolt" - mondta róla a detektív. A támadó kékre-zöldre verte a fiatal nőt, és meg is erőszakolta, az áldozatnak azonban sikerült elfutnia. A támadó a biciklin menekült el.

Bár a rendőrségnek több nyomot is sikerült rögzítenie, várják a további szemtanúk jelentkezését.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×