Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Az eltűnt kislány édesapja: "Az életünkért harcolunk"

A portugál rendőrség immár hivatalosan is a májusban eltűnt négyéves brit kislány, Madeleine McCann szüleit gyanúsítja a bűntény elkövetésével. Az édesapa, Gerry McCann az egyik brit lapnak adott exkluzív interjúban kijelentette: "Teljesen ártatlanok vagyunk, ám most már az életünkért harcolunk". Közben a szülők korábbi ígéretük ellenére, vasárnap visszatértek Nagy-Britanniába.

Szombaton hivatalosan is gyanúsítottá nyilvánította a portugál rendőrség édesanyja után Madeleine McCann édesapját. A májusban eltűnt brit kislány szüleit külön-külön több mint 24 órán keresztül hallgatták ki.

Bár a szülők korábban határozottan kijelentették, hogy a vizsgálat lezárultáig Portugáliában maradnak, mégis úgy döntöttek, hogy még vasárnap visszatérnek Nagy-Britanniába.

Rosszabb mint a legrosszabb rémálom

Közben a 39 éves kardiológus szakorvos édesapa exkluzív interjút adott a News of the World lapnak. Gerry McCann feldúltan mondta: "Nem öltük meg a kislányunkat! Tisztázni fogjuk a nevünket és nem adjuk fel a harcot Madeleinért!".

A férfi elismerte: "Azt hittük, a legrosszabb rémálmunkat éljük, de kiderült, hogy egyre rosszabb és rosszabb lesz. Nagyon sebezhető helyzetben vagyunk. Ez szörnyű. Egészen mostanáig ezt nem kellett kimondanunk...de nem öltük meg a kislányunkat. Sosem hittem volna, hogy ide jutunk".

"Hihetetlenül félelmetes tud lenni"

"Amikor a paranoia megjelenik, komoly nyomás alá kerülsz és a dolgok elindulnak egy bizonyos irányba, az nagyon rossz. Egy számodra ismeretlen rendszer, amiben ráadásul nem is bízol, hihetetlenül félelmetes tud lenni" - tette hozzá Gerry McCann a portugál igazságszolgáltatásra utalva.

A házaspárt összesen több mint 24 órán keresztül hallgatta ki csütörtökön és pénteken a portugál rendőrség, mielőtt hivatalosan is gyanúsítottnak nyilvánította volna őket.Nem beszélhet a kihallgatásról

Gyanúsítottként a férfi nem beszélhet a kihallgatás részleteiről, így azt sem közölheti, miért őket gyanúsítja a rendőrség, miként arról az új bizonyítékról sem szólhat, amely miatt a fordulat bekövetkezett.

"Száz százalékig tudom, hogy Kate nem tehetett semmi olyat, amivel gyanúsítják. Abból tudom, hogy ott voltam azon az éjszakán. Ez fordítva is igaz, hiszen én is csupán tíz percig voltam távol" - nyomatékosította Gerry McCann, utalva arra, hogy egyszer ő ment el megnézni az étteremből a szálláson alvó gyerekeket.

"Remélem, a rendőrség szorgalma és az eljárás célja a történtek megállapítása és nem valamiféle eredmény hajszolása" - mondta a férfi, aki elárulta: attól fél, hogy a portugál rendőrség le akarja tartóztatni és megvádolni őket.

Nem használhatják az összegyűjtött pénzt

"Az ügyvédünk szerint azért jelentős lépés gyanúsította nyilvánításunk, mert a portugál jogrendszerben ez azt jelentheti, hogy elég bizonyíték lehet a rendőrség kezében ellenünk" - tette hozzá Gerry McCann.

A férfi elárulta azt is, hogy terveik szerint Nagy-Britanniában kérnének fel egy jogi csapatot, amely segítené portugál tanácsadójuk munkáját. Ugyanakkor nehézséget jelent, hogy nem használhatják azt a 800 ezer fontot (mintegy 300 millió forintot), amely a Madeleine Alapba gyűlt össze olyan világsztárok közreműködésével, mint a labdarúgó David Beckham, vagy a Harry Potter szerzője, J.K. Rowling.

"Katasztrófa, hogy ott ez a hatalmas adomány, amit nem használhatunk fel a jogi költségekre, mert gyanúsítottak vagyunk. Soha nem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerülünk" - mondta Gerry McCann.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×