Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
325.94
bux:
143825.09
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Leáldozott a drogos énekesnőnek? Elhalászták előle a díjat

A Klaxons zenekar nyerte kedden a brit Mercury Music-díjat, az első, Myths of the Near Future című lemezért. Sokan azt hitték, hogy a kábítószer-problémákkal küzdő Amy Winehouse viszi haza az elismerést, ő azonban lecsúszott a díjról.

A háromtagú zenekar, a Klaxons, amelynek tagjai két éve álltak össze, olyan együtteseket utasított maga mögé, mint az Arctic Monkeys.

A tét nem volt kicsi, a rangos elismerés mellett 20 ezer font, azaz több mint 7,5 millió forintnak megfelelő összeg is üti a díjazott markát. Albumuk ráadásul 11 másikkal küzdött meg.


Billentyűsük elmesélte, hogy egy évvel ezelőtt, amikor rögzítették a lemezt, nézték az Arctic Monkeys-t, és elhatározták: ők is legalább olyan jó lemezt csinálnak, mint a tavalyi díjazott.

Az énekes az átadó után azt nyilatkozta: nem csodálkozik azon, hogy nem Az Winehouse nyert, mivel a hölgy egy retróalbumot készített, míg az együttes lemeze újdonságot mutatott fel.

Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált. Most zajlik a titkos szavazás a vagyonvédelmi hivatal újabb elnökhelyetteseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×