Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Több élete van a nagymamának, mint a macskának

Edith Manningnak több élete van, mint a közmondásos macskának: a 87 éves asszonyt 12-szer halt meg - és ennyiszer élesztették újra.

Az asszonyt nyolcszor élesztették már újra a kórházban, háromszor mentőautóban, egyszer pedig a közösségi ház egyik alkalmazottja mentette meg így az életét. Azért állt már ilyen közel a halálhoz, mert súlyos szívbetegsége van: a bal szívkamra károsodása miatt a szíve egyszerűen megszűnik verni.
A somerseti Weston-super-Mare-ben élő asszony azonban elhatározta: semmiképpen nem hal meg, amíg táviratot nem kap a királynőtől - vagyis a 100. születésnapjáig - de inkább még tovább. "Legalább 104 éves koromig kell élnem, hogy még három évig mindenkinek büszkén mutogathassam a királynő táviratát" - mondta.

Lehet, hogy ez nem sikerül neki, mert az állapota egyre romlik: az elmúlt másfél évben 11-szer kellett visszahozni az életbe. Először három éve "halt meg" a kórház felé száguldó mentőautóban. "Ez a roham nagyon súlyost károkat okozott a szívében" - hangsúlyozta 58 éves lánya.

Edith Manningnak egyébként öt gyermeke, 11 unokája és 17 dédunokája van. "Ilyen család mellett ki nem akarna örökké életben maradni?" - viccelt az idős hölgy, aki valószínűleg a helyi kórház minden ágyában feküdt már, olyan gyakran szorul ápolásra.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×