Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
318.83
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Hazudott a művész: nem volt ürülék a műalkotásban

A műgyűjtők hiszékenységére akarta felhívni a figyelmet Piero Manzoni azzal, hogy a saját fekáliájával töltött konzervdobozokat adta el művészi alkotásként a '60-as évek elején. Még a legnagyobb galériák is fizettek azért, hogy kaphassanak egyet a kilencven bádogdoboz közül, amelyekbe - mint kiderült - a művész nem ürüléket, hanem gipszet töltött.

A Tate, a brit kortárs képzőművészeti múzeum hét évvel ezelőtt 22.300 fontot (csaknem 8,4 millió forintot) fizetett a négyes sorszámú bádogdobozért, egyért a kilencvenből, amelyek mindegyikében - állítólag - 30 gramm található Piero Manzoni ürülékéből.

Az olasz művésszel együtt dolgozó Agostino Bonalumi elmondta: akkoriban lázadtak a művészet hagyományos formái ellen, Milánóban azonban az ötleteik nem találtak befogadóra.

"Piero azt mondta: ezek a milánói burzsoá barmok csak szart akarnak" - emlékezett vissza Agostino Bonalumi, aki elmondta: egy alkalommal Manzoni őt és társukat, Enrico Castellanit stúdiójába hívta, és megmutatott nekik egyet a dobozok közül, amelyen kicserélte a címkét. Az új felirat ez volt: "A művész ürüléke".

"Évtizedek óta sokan kérdezték, mi van valójában a dobozokban. Biztosíthatok mindenkit, hogy csak gipsz van bennük. Ha bárki szeretné ellenőrizni, csak tegye" - fűzte hozzá Agostino Bunalumi.

Piero Manzoni többször hangoztatta: reméli, hogy a bádogdobozok felrobbannak majd, és sokról az a hír járja, hogy valóban ez történt velük, ám egyik tulajdonosa sem árulta el, mit is talált a belsejében.

A Tate-é, a párizsi Pompidou Központé és a New York-i Museum of Modern Arté egyelőre ép.

A brit múzeum szóvivője úgy nyilatkozott: attól, hogy nem az van a dobozban, amit eredetileg hittek, az még mindig művészeti alkotás, és éppen a bizonytalanság teszi hihetetlenül humorossá a művet.

Piero Manzoni 29 éves korában hunyt el, az alkohol és a drogok végeztek vele.

Halála előtt még azt írta egy barátjának: "Ha a gyűjtők valami igazán bizalmas dolgot szeretnének, valami olyat, ami igazán személyes, ott van a művész saját szara."

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×