Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A magyar Parlament épülete Budapesten.
Nyitókép: Pixabay

Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke

Benyújtotta lemondását Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke szerdán.

Nagy László az MTI-hez megküldött közleményében felidézte: az SZTFH-t az Országgyűlés azért hozta létre 2021-ben, hogy a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt jelentőségű, szabályozott ágazatok számára stabil, kiszámítható és hatékony felügyeleti, valamint szabályozási környezetet biztosítson.

Hozzátette: a hatóság létrehozatalától kezdődően, annak elnökhelyetteseként részt vehetett a szervezet alapjainak letételében, valamint alapvető működési kereteinek – az államigazgatás rendszerébe illeszkedő – kialakításában, megszilárdításában. 2024. május 4-i hatállyal pedig a hatóság elnökévé nevezték ki.

„Ezzel a megbízatással a több mint 13 éves közszolgálati pályafutásom legmegtisztelőbb és egyben legfelelősségteljesebb állomásához értem, amelyet igyekeztem mindig a legjobb tudásom szerint ellátni, és amely időszak a köz szolgálatáról vallott felfogásomat alapjaiban formálta" – írta. Hozzátette: az elmúlt 5 évben – elnökhelyettesként, majd elnökként – azzal a célkitűzéssel végezte a munkáját, hogy „az SZTFH egy, a felügyelt ágazatok tradícióit tiszteletben tartó, ugyanakkor modern szemléletű hatóságként funkcionáljon – a közigazgatási rendszer gyors reagálású egységeként".

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×