Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.22
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash

Jó hír a balatoni horgászoknak

Május első napjától ismét lehet csalihallal, halszelettel vagy műcsalival horgászni, akár partról, akár vízi járműből is a Balatonnál.

Miután lezajlik a süllőívás és egyre kedvezőbben alakul az időjárás, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. május 1-jétől feloldja a csónakos tilalmat a horgászok számára – közölte honlapján a társaság.

A Balatoni Horgászrend 35. pontja szerint minden évben május 15-ig tart a korlátozás, de ezt a határidőt csak kedvezőtlen, hideg időjárás esetén tartják, van lehetőség a feloldásra, és idén is ez fog történni. Március végén a betörő hidegfront megakasztotta a süllőívást, a viharos szél pedig kedvezőtlenül befolyásolta az első ívási hullám szaporulatát. Az elmúlt hetekben azonban melegedett az idő, és múlt héten elindult a második ívási hullám is, aminek nagyobb sikere lehet. Mivel a következő időszakban – néhány nap kivételével – 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, valószínűleg az ívási és fészekőrzési magatartás egészen április végéig tart majd.

A mostani döntés azt jelenti, hogy

a süllő, a csuka, a balin és a sügér fajlagos tilalmának végével, május 1-jétől ismét lehet csalihallal, halszelettel vagy műcsalival horgászni, akár partról, akár vízi járműből is.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. arra kéri a horgászokat, hogy május 1-je előtt ne hagyják el vízi járműveikkel a kikötőiket, mert rendszeresen előforduló szabályszegés, hogy már április 30-án, még éjfél előtt lehet találkozni a vízen szabálytalan távolságban lévő, vagy akkor még tiltott eszközöket szállító csónakkal.

A társaság felhívta a figyelmet a nagy sárga bójákkal körülvett kíméleti területek (Balatonberény, Fonyód, Tihany, Balatonvilágos) védelmére is, ahol süllőfészkeket helyeztek el.

A négy településen a kijelölt területen belülre tilos behajózni, áthaladni és oda horgászkészséggel bedobni.

A fészkeket a tervek szerint május második felében fogják felszedni. A kihelyezett fészkek a fenntartható halgazdálkodást szolgálják, azért arra kérnek mindenkit, hogy ne zavarják az ott leívott, illetve a területet esetleg még őrző halakat.

Jó hír a harcsahorgászok számára, hogy csak május 4-én kezdődik a harcsa tilalmi ideje, így május első három napján bármely engedélyezett módszerrel horgászhatnak csónakból is harcsára. Szintén csak május 4-én lép életbe a ponty fajlagos tilalmi ideje, amely a korábbi évekhez hasonlóan csak a Balaton befolyóin és a Kis-Balatonon lesz érvényes, a főmederre idén is kérték a ponty tilalmának feloldását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×