Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
305.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Kurpé István

Életének 83. évében, 2026. február 18-án elhunyt Kurpé István agrármérnök, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) nyugalmazott tájegységvezetője – tudatta az igazgatóság. A szakembert, akit munkatársai és tisztelői csak „Pista bácsiként” ismertek, a hazai természetvédelem, különösen a túzokvédelem meghatározó alakjaként tartják számon.

Kurpé István a Körös-Maros Nemzeti Park nyugalmazott tájegységvezetője volt. Az 1943-as gyulai születésű szakember Szeghalmon és Vácon nevelkedett, majd 1966-ban szerzett agrármérnöki diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen - írja a koroshircentrum.hu.

Pályafutását a Szeghalmi Állami Gazdaságban kezdte, ahol közel két évtizeden át dolgozott állattenyésztési szakvonalon.

1988-ban csatlakozott az állami természetvédelemhez, kezdetben a Dévaványai Tájvédelmi Körzet vezetőjeként. A Körös-Maros Nemzeti Park 1994-es megalakulásától kezdve nyugállományba vonulásáig, 2006-ig irányította a térség szakmai munkáját.

Kurpé István meghatározó szerepet vállalt a Dévaványai–Ecsegi puszták természetvédelmi kezelésében.

Nevéhez fűződik a túzokvédelmi gyakorlat módszertani fejlesztése,

a túzokrepatriáció (visszavadítás) kidolgozása, valamint a Túzokvédelmi Mintaterület létrehozása. Az ő irányítása alatt telepítették vissza a területre a magyar szürke szarvasmarhákat és indították el a házi bivalyok tenyésztését is.

Munkásságát kétszer is Miniszteri Elismerő Oklevéllel (1995, 2001) ismerték el. A nemzeti park igazgatósága közleményében hangsúlyozta: Kurpé István nemcsak kiváló szakember, hanem a fiatal generációk mentora is volt, aki számos egyetemi hallgató szakmai indulását segítette.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×