Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Felrobbant egy autó egy iszlámábádi bíróság épületének bejárata közelében, a nagy erejű detonáció következtében legkevesebb öt ember életét vesztette.
Nyitókép: X / Amna Aman

Nem elég? – Afganisztán Pakisztán fővárosát bombázza

Az afganisztáni tálib vezetés szombaton bejelentette, hogy dróntámadást intézett a pakisztáni főváros, Iszlámábád egyik katonai létesítménye ellen.

A közlemény szerint az akciót péntek éjjel, a „Válasz az elnyomásra” (Raddul Zulm) fedőnevű hadművelet keretében hajtották végre, miután a pakisztáni erők előző nap ismét több, halálos áldozatokkal is járó légicsapást intéztek több afganisztáni célpont ellen.

A mostani volt az első alkalom a harcok februári kitörése óta, hogy Afganisztán drónokkal támadta a szomszédos Pakisztánt.

Bár a kabuli vezetés szerint az akció nyomán a pakisztáni fél „emberi és anyagi veszteséget is szenvedett", a pakisztáni hadsereg sajtóirodája azt közölte, hogy a drónokat még a levegőben megsemmisítették. Az iroda mindazonáltal hozzátette, hogy a lehulló darabok négy embert, köztük két gyereket megsebesítettek.

Pakisztán provokációnak nevezte az afgán támadást és leszögezte: folytatja a szomszédos ország elleni műveleteit.

Az incidenssel kapcsolatban a nap folyamán közleményt adott ki Aszif Ali Zardari pakisztáni államfő is, aki az X-en figyelmeztette a tálibokat, hogy a civilek lakta körzetet érő támadással „vörös vonalat léptek át", és hozzátette: a kabuli vezetésnek súlyos következményekkel kell szembenéznie.

Zardari megismételte a hadsereg korábbi állítását, amely szerint a drónok nem értek célba.

A két ország között régóta feszült a viszony, és már tavaly fegyveres konfliktus robbant ki köztük, majd októberben tűzszüneti megállapodás született. A harcok február 26-án újultak ki, amikor Afganisztán megtorló csapásokat mért pakisztáni létesítményekre, válaszul Pakisztánnak az Afganisztán területén tevékenykedő fegyveresek pakisztáni célpontok elleni támadásaira.

Iszlámábád szerint a kabuli tálib vezetés évek óta nem lép fel elég határozottan az Afganisztán területén bujkáló, és onnan akciókat indító terrorcsoportok ellen. Az Afganisztánt irányító tálib vezetés tagadja ezt, és azt hangoztatja, hogy továbbra sem engedélyezi pakisztáni célpontok afgán területről történő támadását.

Képünk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×