Infostart.hu
eur:
355.59
usd:
311.34
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Rendőrségi bilincs egy fa asztalon, néhány 20 ezer forintos bankjeggyel.
Nyitókép: Getty Images/Daniel Tamas Mehes

Újabb és újabb kölcsönt kért, 173 millió forinttal verte át az ismerősét

Többször egymás után tízmilliókat csalt ki ugyanattól az áldozattól: a nyomozási bíró elrendelte egy 28 éves férfi letartóztatását, aki csalással jutott jelentős kölcsönhöz, amit nem akart visszafizetni.

A bíró a Pásztói Járási Ügyészség indítványával egyezően döntött.

A férfi többször kért ismerősétől nagyobb összegeket általa kitalált célokra, a visszafizetés szándéka nélkül, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő nyomozás adatai szerint – közölte az ugyeszseg.hu.

A férfi 2022 elején kért először segítséget a sértettől,

  • kitalált tartozásai rendezésére,
  • majd ingatlanfelújításra,
  • később pedig egy ingatlan eladásából származó – valójában a gyanúsított által ezúttal is csak kitalált – 37 millió forintos zárolt összeg feloldása érdekében segítette ki az ismerőse.

A sértett tévedésbe ejtéséhez a férfi élettársa segítséget nyújtott, az ő nevén lévő bankszámlára érkeztek a kölcsönök.

A gyanúsított tévedésben is tartotta a sértettet, folyamatosan hitegette, és a 37 millió forint meglétéről és zárolásáról valótlan tartalmú, egy bank nevében készített szöveges üzeneteket mutatott a férfinak.

A férfi az évek során összesen 173 050 000 forint kárt okozott ismerősének.

A nyomozó hatóság különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének elkövetésével gyanúsította meg, majd őrizetbe vétele után az ügyészség indítványozta a letartóztatását.

A járásbíróság – egyetértve az ügyészi állásponttal – a bűnismétlés megakadályozása érdekében elrendelte a kényszerintézkedést. A döntés jogerős.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×