Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
325.61
bux:
143659.13
2026. november 6. péntek Lénárd
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Nyitókép: InfoRádió

Hegyi Zsolt: 6-8 év alatt lehet leselejtezni az összes komfort nélküli vasúti kocsit

Ha a tervezett fejlesztések a remélt ütemben haladnak, akkor szisztematikus munkával évente 2-2,5 százalékot lehet javulni a késéseket illetően, így 2030-ra akár 88 százalékos is lehet a menetrendszerűség a hazai vasútvonalakon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a MÁV-csoport vezérigazgatója. Elismerte, hogy még mindig van több mint 400 olyan komfort nélküli személyvonat, ami nem felel meg a XXI. századi szolgáltatási színvonalnak.

Az előző évben valamelyest csökkent a hat percet meghaladó vasúti késések aránya Magyarországon. A MÁV-csoport vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: menetrendszerűségnek azt nevezzük, hogy mennyi a hat percnél kevesebbet késő vonatok aránya. A 2024-es évben 78 százalék volt a menetrendszerűség, tavaly viszont a személyszállító vonatok több mint 81 százaléka hat percnél kisebb késéssel vagy késés nélkül érkezett a célállomásra. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt három százalékpontos javulás történt.

Hegyi Zsolt hozzátette: ha a tervezett jármű- és infrastruktúra-fejlesztések a remélt ütemben haladnak, akkor szisztematikus munkával évente nagyjából további 2-2,5 százalékot lehet javulni, így

2030-ra akár 88 százalékos is lehet a menetrendszerűség a hazai vasútvonalakon.

Mint fogalmazott, szerencsére ennél nagyobb javulás volt megfigyelhető a késett percek számában, ami 15 százalékkal volt kevesebb 2025-ben, mint egy évvel korábban.

A MÁV-csoport buszflottájának megújítása jelenleg is zajlik: összesen ezer új jármű érkezése várható, így a nyári melegben csak légkondicionált buszok lesznek forgalomban. A vasúti járművek tekintetében nem ilyen jó a helyzet, mert csak az egyharmaduk légkondicionált. A MÁV-csoport vezérigazgatója elismerte, hogy

még mindig forgalomban van valamivel több mint 400 olyan komfort nélküli személykocsi, vagyis nem zárt rendszerű WC-vel rendelkező, nem légkondicionált kocsi, ami nem felel meg a XXI. századi szolgáltatási színvonalnak.

A cél, hogy a következő időszakban még több, megfelelő szolgáltatást nyújtó személyszállító vonat állhasson az utasok rendelkezésére. Hegyi Zsolt elmondta: jelenleg is tárgyalnak használt svájci járművekkel történő megújításról, amellyel a vidéki városok elővárosi közlekedését korszerűsítenék és segítenék. Továbbá ugyancsak a tervek között szerepel száz kínai motorvonat beszerzése, amelyekkel inkább a távolsági forgalmat erősítenék.

„Ha ezek a beszerzések megvalósulnak, akkor 6-8 év alatt lehet leselejtezni az összes komfort nélküli vasúti kocsit” – tette hozzá a MÁV-csoport vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×